Orális szex közben szúrta le az örömlányt a családapa - Elfogták a tettest

orális szex szex prostituált rendőrség késelés Kecskemét családapa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csak a szerencsének köszönheti az életet az a prostituált, akit több késszúrással sebesített meg egy férfi még augusztus végén a 44-es főút Kecskemét környéki szakaszán.

Krisztina orálisan elégítette ki a Polo kormánya mögött ülő kuncsaftját az anyósülésről, amikor a férfi ennyit mondott: "ez hosszú menet lesz". Majd a hátsó ülés felé nyúlt, elővett egy túlélőkést, és azzal kezdte szurkálni a nő nyakát. A vérző Krisztina sikoltozva hátrált kifelé, a férfi pedig húzta az ellenkező irányba. Közben tovább szurkálta, majd úgy tűnt, hogy meghalt az örömlány, ezért a földre dobta és ott hagyta. Emiatt maradt életben Kriszta, aki később magához tért, és segítséget kért a közelben - írja le az esetet a Borsonline.

Thinkstock
Thinkstock

A rendőrség pénteken Szolnok külterületén fogta el É. Józsefet, akit a környéken családszerető, segítőkész férfinek ismertek - tudta meg a bulvárlap munkatársa. Az őrizetbe vett 33 éves férfi elismerte a bűntettet, az iroda kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A rendőrség vizsgálja azt is, hogy a férfinek van-e köze azokhoz a közelmúltban elkövetett bűncselekményekhez, amelyek során prostituáltakat támadtak meg Kelet-Magyarországon. A térségben 2008 óta négy prostituált lett emberölés áldozata, egyet pedig eltűntként tart nyilván a rendőrség. A legutóbbi, augusztus 29-i támadás a 44-es számú főút Kecskeméthez közeli szakaszán az erdőben, egy gépjárműben történt, a több késszúrással megsebesített nő életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

Forrás: MTI / Borsonline

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.