Imádták barátai a halálra gázolt rendőrt

Hummer rendőr emberölés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeretetre méltó, közvetlen, nyitott, barátságos és jókedélyű emberként emlékeznek kollégái a csütörtökön elhunyt rendőrre. Kenéz Imrét egy Hummer német sofőrje gázolta halálra Apátfalván, amikor az igazoltatni próbálta.

Imre "az élet minden területén becsülettel és szorgalommal helytállt" - írja megindító nekrológjában a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, amely saját halottjának tekinti a férfit. "Erős lélekkel és határozott elképzelésekkel, mindig szerető szívvel igyekezett a lelkiismerete szerinti leghelyesebb döntések meghozatalára" - áll a közleményben.

Szerető családban nevelkedett, egy fiútestvére volt. 1998 óta volt rendőr, 2008 óta motoros járőrvezető. Fegyelmezett volt, lelkiismeretes és pontos, folyamatosan tanult, a szabályokat mindig betartotta. Kétszer jutalmazta meg a megyei főkapitány. Most decemberben lett volna 35 éves.

A sofőrre ugyan többször rálőtt Kenéz Imre járőrtársa, miután elgázolta a férfit, ám így is csak dulakodás árán sikerült elfogni - állítólag késsel támadt a rendőrökre. Bár bűnössége egyértelműnek tűnik, a gázoló megtagadta a vallomástételt és panaszt tett a gyanúsítás miatt. Ha elítélik, akár egész életére börtönbe kerülhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.