Nem hagyta magára az RTL Klub Stohl Andrást, aki szabadulása után 4 millió forintos hűségdíjat kapott egykori munkaadójától. A népszerű színész-műsorvezetőnek szüksége is volt minden  pénzre, hiszen egy ideig nélkülöznie kellett a képernyős munkáját és fizetését. A szombati x-faktoros fellépése után azonban sejthető, hogy hamarosan műsorvezetőként is visszatér Stohl.

4 millió forintos hűségdíjat kapott az RTL Klubtól szabadulása után Stohl András - tudta meg a Bors. A színész-műsorvezetőnek nagy szüksége is volt minden forintra, hiszen a börtönben töltött fél év alatt nem tudott dolgozni, és szabadulása után sem kapta vissza azonnal minden munkáját, hiszen a képernyőn azóta sem tűnt fel. Szombaton azonban sztárvendégként megjelent az X-Faktor műsorában, így szinte biztosra vehető, hogy a csatorna a továbbiakban is számít egyik legismertebb műsorvezetőjére. A televízió programigazgatója nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy pénzt adtak volna Stohlnak szabadulása után. "Nem kívánom kommentálni. Szerződéses ügyekről soha nem nyilatkozom, ahogy most sem" - mondta szűkszavúan Kolosi Péter.

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

Ugyanakkor beszédes lehet az a tény, hogy Stohl nem sokkal szabadulása után egy Saabra cserélte régi Nissan Almeráját, amellyel balesete óta fuvarozta őt sofőrje és barátja, Misi. A színész ugyanakkor valószínűleg nem élhet olyan nagy lábon, mint balesete előtt, hiszen a nyuszis magazin legújabb számában épp arra panaszkodik, hogy most a sárga csekkek befizetése is problémát jelent számára. Ez azonban nem sokáig marad így, hiszen színészi munkáit szinte kivétel nélkül visszavehette és hamarosan műsorvezetőként is visszatér.

 

Apa lesz a népszerű magyar énekeshttp://www.life.hu/legykepben/20121029-ll-junior-magyar-zenesz-apa-lesz.html Leszakadt az Aréna pláza mennyezetehttp://www.life.hu/legykepben/20121028-leszakadt-az-arena-plaza-mennyezete-1.html Halott barátja mellett falatozott a hegymászóhttp://www.life.hu/legykepben/20121026-eross-zsolt-hoparduc-magyar-hegymaszo-halott-tarsa-mellett-falatozott.html Beleolvastak a pasik Claudiábahttp://www.life.hu/legykepben/20121028-liptai-claudia-elso-konyvebe-beleolvasnak-a-pasik.html Közelebb kerültek családtagjaikhoz az X-Faktor versenyzőihttp://www.life.hu/legykepben/20121026-xfaktor-like-lanyok-kozelebb-kerultek-csaladtagjaikhoz-naponta-telefonalnak-emaileznek.html