Dr.Tizedes György műtét hasplasztika Gáspár Győző plasztika showman Győzike énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Most, hogy nem lebeg Damoklész kardja a feje fölött, Győzike már önmagára is gondol. Hamarosan újból kés alá fekszik - tudta meg a Life.hu.

Láttad már? Benne vagyunk a tévében

Januárban szépészeti beavatkozásra készül Győzike, ismét hasplasztikát tervez. Az énekes-showman öt év fogyókúra után 75 kiló túlsúlytól szabadult meg, ezért két évvel ezelőtt a drasztikus fogyás miatt megereszkedett bőrétől műtéti úton volt kénytelen megszabadulni. Tavaly szeptemberben, negyedik plasztikai műtéte utánhirtelen visszakerült a kórházba, mert nem tartotta be a beavatkozás után előírt három hét pihenőidőt és begyulladtak a műtéti hegei. Pont akkor, amikor adócsalás miatt a Salgótarjáni Városi Bíróságon meg kellett volna jelennie. Bíróságra most talán egy darabig nem kell járnia, ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a múlt héten megszüntette a nyomozást a nagymamától kapott százmilliók ügyében is. Így csak az 1 év 8 hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetését kell kibekkelnie balhé nélkül.

Forrás: RTLKLUB/Sajtoklub
Forrás: RTLKLUB/Sajtoklub

"Igen, megerősítem a hírt, a múlt héten, miután megszüntették az újabb nyomozást Győzike ellen, egy kicsi fellélegzett, és megbeszéltük, hogy januárban befejezzük a hasplasztika sorozatot. Ez lesz az utolsó dizájnolás, amire azért van szükség, mert időközben sokat edzett, izom- és zsírállománya átalakult. Ehhez kell most igazítani a hasán a bőrét" - erősítette meg információinkat dr.Tizedes György, a pécsi magánklinika plasztikai sebésze.

Nem engedték a színpadra a TV2 sztárjáthttp://www.life.hu/legykepben/20121126-schobert-norbi-ujra-agyba-kerult.htmlMegdöbbent a tinisztár népszerűségének erejétőlhttp://www.life.hu/legykepben/20121119-fluor-tomi-a-tuzolto-utcai-gyermekklinikan-tett-latogatas.htmlEzért vált el Szinetár Dóra és Bereczki Zoltánhttp://www.life.hu/legykepben/20121126-szinetar-dora-magyar-szineszno-es-bereczki-zoltan-magyar-szinesz-valasukrol.htmlLetépték a heréjét az ismert magyar sportolónakhttp://www.life.hu/legykepben/20121126-az-urologiara-kerult-kasas-tamas-olimpikon-aki-meglepo-modon-veszitette.htmlMegríkatta a stúdiót a Voice versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121126-agardi-szilvia-a-the-voice-versenyzoje-megrikatta-a-studiot.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.