vállalkozó Klapka György nyomozás csalás sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Klapka György nevével csaltak ki több millió forintot kisbefektetőktől. Volt, aki az utolsó tartalékait adta oda a csalóknak a nagy haszon reményében.

A szélhámosok dubaji aranyszállítmányra ígértek 35 százalékos hasznot, ráadásul mindezt Klapka György neve mögé bújva.

Azt állították, hogy az üzletember személyesen utazott ki velük és kezeskedik az aranyszállítmány minőségéről. Egy-egy áldozat akár több millió forintot is fizetett, volt, aki a házát is eladta a gyors haszon reményében. Amikor aztán a károsultak rájöttek, hogy becsapták őket, többen azonnal feljelentést tettek. A Hajdú-Bihar megyei Rendőrfőkapitányság csalás bűntette miatt indított nyomozást és ezügyben hallgatta ki a 84 éves üzletembert, aki saját bevallása szerint mit sem tudott a történtekről.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Az ügyben gyanúsított K. Bélát a rendőrség elfogta, kihallgatta, sőt házkutatást is tartottak nála. "Ez a Béla azt állította: vele voltam Dubajban ellenőrizni az aranyszállítmányt, hogy minden rendben legyen. Azzal kecsegtette a becsapottakat, hogy a közreműködésemmel jelentős, harmincöt százalékos haszonnal forgatja meg a pénzüket, így néhány hét alatt vagyonokat kereshetnek az ajánlatával. Volt olyan balek, aki a házát is eladta, hogy kifizethesse a tízmillió forintot, és egy hét múlva hárommal többet kapjon vissza. Nem is egy hülye akadt, aki elhitte, hogy létezik ilyen bomba üzlet" - mondta Klapka a Blikknek.

Legurult a lépcsőn a magyar énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20130313-kiraly-linda-a-nagy-duett-sztarja-betegen-lepett-szinpadra-majdnem.htmlMegbünteti gyermekeit Sarka Katahttp://www.life.hu/legykepben/20130313-sarka-kata-es-hajdu-peter-gyermekei-noncsi-es-david-ket.htmlDundika mosolyogva esett ki a Szombat Esti Lázbólhttp://www.life.hu/legykepben/20130316-dundika-a-szombat-esti-laz-2013-masodik-kiesoje.htmlEmbereket mentett Debreczeni Zitahttp://www.life.hu/legykepben/20130316-debreczeni-zita-embereket-mentett-a-marcius-15i-hohelyzetben.htmlÉlő adásban borotválta le fejét a Voice sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20130316-jessie-j-enekesno-a-voice-felfedezettje-eloben-borotvalta-le-a.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.