Beiktatták Ferenc pápát

mise pápa ceremónia Ferenc pápa Vatikán beiktatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kedden délelőtt kezdék meg az új katolikus egyházfő, Ferenc pápa beiktatási szertartását a Szent Péter-bazilika főoltáránál. A hivatalos ceremónia délutánig elhúzódott.

A pápa először a keleti egyházak pátriárkáival Szent Péter apostolnak a bazilika főoltára alatti sírjánál imádkozott. A Szent Péter-bazilikában csak a bíborosok álltak fehér miseruhában az oltár körül.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


A bazilikából a pápa és a bíborosok kivonultak a Szent Péter térre, ahol a bazilikához vezető lépcsőn felállított szabadtéri oltárnál koncelebrálják a szentmisét.
A mise kezdetén Jean-Louis Tauran protodiakónus bíboros a pápa vállára helyezte a palliumot, a bíborosi testületet vezető Angelo Sodano pedig felhúzta a ujjára a pápai halászgyűrűt. A pallium ugyanaz, amelyet még XVI. Benedek pápa viselt. A gyűrűt az 1963-ban megválasztott VI. Pál pápa számára készítették, de ő nem hordta.

A misét a pápa az egyház 180 tagjával koncelebrálja: bíborosokkal, közöttük Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel, a pátriárkákkal, valamint José Rodríguez Carballo ferences legfőbb elöljáróval és Adolfo Nicolas jezsuita generálissal.
Az oltár baloldalán a keresztény egyházak küldöttségei foglaltak helyet, jobbra az állami delegációk. Az oltárral szembeni első sorokban a zsidó és muzulmán küldöttségek ülnek. A Szent Péter teret zsúfolásig megtöltő tömeg csendben imádkozva követte a misét.
Ezt az eseményt egyébként helytelenül nevezik beiktatásnak, mert nincs olyan földi tekintély, aki a pápát "beiktathatná". Székfoglalónak sem lehet nevezni, mert Róma püspökének széke a Lateráni Bazilikában van, ahol Ferenc pápa néhány hét múlva ünnepélyes szentmisét fog bemutatni. A keddi esemény helyes megnevezése ezért ez volt: Róma püspöke megkezdte péteri szolgálatait.

Forrás: MTI

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



3 vízi szörny, amitől rettegnek az emberekhttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20130317-a-vilag-leghiresebb-vizi-szornyei.htmlMacaron: a világ legvidámabb sütijehttp://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20130318-macaron-sutemeny-szarmazasa-es-receptje.htmlStresszes vagy? Nem ciki a pszichológushttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130314-hazankban-meg-sokszor-kinos-pszichologushoz-jarni.htmlHivatalosan is egy párt alkot Tiger Woods és Lindsey Vonnhttp://www.life.hu/szeress/20130318-hivatalosan-is-egy-part-alkot-tiger-woods-golfozo-es-es.html9 hónapos terhesnek látszott a rákos kisfiúhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20130318-11-alkalommal-diagnosztizaltak-felre-a-rakos-kisfiut-az-orvosok.htmlHeti útravaló Müller Pétertől - 65. részhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20130317-muller-peter-heti-utravalo-65-resz.htmlMit keres Picasso a szemétdombon?http://www.life.hu/szorakozz/20130317-cezanne-picasso-rembrandt-caravaggio-van-gogh-a-vilag-legemlekezetesebb.htmlCsináld magad! Tedd egyedivé a napszemüveged!http://www.life.hu/szepulj/20130318-csinald-magad-keszits-trendi-feltuno-napszemuveget.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.