időjárás Budapest kiürítés Csehország árvíz Prága
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem lesz villany, víz, csatorna és szemétszállítási szolgáltatás Budapesten a III. kerület egy részében. Az árvízzel érintett területet a lakóknak kedden 12 óráig el kell hagyniuk.

Árvíz percről percre az [origo]-n

Jelentős árvíz várható Budapesten a Nánási út-Királyok útja-Duna vonala között a hullámtérben - olvasható a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján. A Királyok útja-Nánási út útvonalon már kedden 10 órától elterelik a közösségi közlekedést, kedd délig pedig mindenkinek el kell hagynia a területet. Arra kérik a hullámtérben álló ingatlanok tulajdonosait és használóit, hogy a veszélyeztetett területen tárolt építőanyagokat, gépeket, gépjárműveket és egyéb vagyontárgyakat helyezzék biztonságba. A Duna az előrejelzések szerint a hétvégén tetőzik. Június 5-én reggel 638 centiméter, 6-án 699 centiméter, míg június 7-én reggel már vélhetően 774 centiméteres lesz a vízállás.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Római-part

Eközben Csehországban további néhány ezer embert kellett kitelepíteni lakóhelyéről keddre virradóra a csehországi áradások miatt az ország északi részén. Kritikus helyzet alakult ki több településnél is, többek között Ústí nad Labembem, ahol lezárták a folyón átvezető két közúti hidat - kényszerűen kettévágva ezzel a százezer lakosú várost -, és 1700 ember kitelepítését is elrendelték. Az Elba vízszintje Ústínál már kilenc méter körül van, holott normálisan a vízmagasság három méter körül mozog.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Prága

Prágában, ahonnan az [origo] munkatársai is tudósítanak, délelőttre várják a Moldva tetőzését. Kora reggel a folyó vízhozama 3200-3300 köbméter volt másodpercenként, a mobilgátak számítások szerint legfeljebb 3700 köbméteres vízhozamig állhatnak ellen a víznyomásnak. Súlyos problémát jelent a közlekedés Prágában, miután a metróállomások harmada le van zárva, így a metró csak nagyon korlátozottan működik. A kedd reggeli csúcsforgalomban ismét nagy a káosz. A víz által elöntött déli városrészek tömegközlekedési eszközökkel továbbra is megközelíthetetlenek, de másutt is gondok vannak, az autóbuszok, villamosok mindenütt túlzsúfoltak.

Az árvízvédelemmel, élet- és vagyonvédelemmel kapcsolatos kérdésekkel, bejelentésekkel a Polgármesteri Hivatal Védelmi és Közbiztonsági Irodájához (Fő tér 2.) annak információs vonalán lehet fordulni: telefonszáma: 250-0606. Az önkormányzat a www.obuda.hu honlapon és a Facebookon az aktuális eseményekről folyamatosan tájékoztatást ad. Az aktuális és várható vízállásokról a www.hydroinfo.hu oldalon tájékozódhatnak. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a www.fovaros.katasztrofavedelem.hu oldalon informálja a lakosságot.


Utakat zártak le az árvíz miatthttp://www.life.hu/legykepben/20130402-az-arvizes-belvizhelyzet-miatt-21-utat-kellett-lezarni-az-orszagban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.