Szellő nem vette magához ikreit a gyermekek édesanyja halála után. A félárván maradt ikreket a keresztszülők nevelik, pedig az édesanya, Naim Renáta másképpen szerette volna.

"Közösen döntöttük el, hogy nálunk legyenek a gyerekek. Két hete leültünk, megbeszéltük, hogyan lesz a legjobb. Nálunk igazi családban nőhetnek fel, mi ajánlottuk fel, hogy ne szakítsuk ki őket a megszokott környezetükből. Sokszor aludtak nálunk, jól érzik itt magukat, minket nagyon jól ismernek, szeretnek. István élettempója nem lenne jó számukra. Esténként, ami a legfontosabb időszak, csak bébiszitter lehetne velük. Itt viszont úgy érezhetik, mintha nyaralnának, ez a legbiztosabb pont számukra. Renáta családja is ezt mondta" - magyarázta a keresztanya, Katalin a Blikknek.

Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

A Bors információi szerint viszont Reni végakarata az volt, hogy ha ő már nem lesz, akkor a vérrokonához, a szintén szíriai származású, jelenleg Amerikában élő unokatestvéréhez és feleségéhez kerüljenek az ikrek, az alig négyéves Alen és Manna. "Ők fiatalok, ráadásul nem lehet gyermekük. Ez a házaspár korábban hazánkban élt, és ismerték, nagyon szerették a gyerekeket. ­Lehet, hogy a történtek után vissza is térnek" - magyarázta a szomszédban élő  József, aki feleségével együtt segítette az anyagi gondokkal küzdő anyukát.

Robbanás Óbudán - Két holttestet találtakhttp://www.life.hu/legykepben/20130807-robbanas-obudan-talaltak-egy-holttestet-a-mentoalakulatok-a-tormelekek.html Búcsúzik a színháztól és hazájától Ádok Zolihttp://www.life.hu/legykepben/20130807-adok-zoli-enekes-elhagyja-a-szinhazat-es-hazajat-mert-hajon.html Orosz Barbara: "Elköltözött tőlem a párom"http://www.life.hu/legykepben/20130807-orosz-barbara-a-tv2-tusarok-musorvezetoje-bavallotta-szakitasat-a-ferfi.html Extrém ruhában szigetelt az újdonsült feleséghttp://www.life.hu/legykepben/20130806-galambos-dorina-a-mrs-colombo-egyuttesenekesnojepely-barna-felesege-neon-szinekben.html Szerelmes évfordulót ünnepelt az énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20130805-szekeres-adrienn-enekesno-15-hazassagi-evfordulojat-unnepelte.html Feléli tartalékait Szebeni Istvánhttp://www.life.hu/legykepben/20130805-szebeni-istvan-egykori-hirados-meg-mindig-munkanelkuli-feleli-tartalekait.html