Az idősebb Vastag testvér ismét legyőzte a fiatalabbat, pont úgy, mint  három évvel ezelőtt az X-Faktorban. Csaba magasan nyerte az Adrenalin Fogathajtó Sztárfutam az OTP Bank Jótékonysági Díjáért folyó versenyt. A tavalyi győztes, Stohl András a második helyre csúszott.

Stohl Andrásnak nem sikerült megőriznie a bajnoki címét, így idén Vastag Csaba léphetett a dobogó legfelső fokára. Az X-Faktor nyertese a verseny előtt elárulta, túl sok ideje nem volt a gyakorlásra,  csak hetente kétszer jutott lovak közelébe. A jelek szerint Csaba nagyon tehetséges a hajtásban, ha ennyi is elég volt a győzelméhez. "Nagyon boldog vagyok, hogy ebben az igazán erős mezőnyben sikerült ez első helyet megszereznem" - mondta boldogan a kopaszodását cáfoló győztes, majd megköszönte a Lázár testvérek segítségét. A győzelmével járó 500.000 Ft-os pénzdíjával a Dévai Szent Ferenc Alapítvány működését támogatja.

Fotó: Váraljai Fotóstúdió

Vastag Tamás a sportban is alulmaradt testvérével szemben, nem csak a tehetségkutató versenyben. "Nagyon bíztam abban, hogy Csaba mellett én is a dobogóra állhatok és ez szinte az utolsó pillanatig így is tűnt. De, ahogy Csaba mondta, jövőre újra megpróbáljuk!" - bizakodott a fiatalabb Vastag testvér, akinek a negyedik helyet sikerült megszereznie.