Videolife ByTheWay Danics Dóra döntő Krasznai Tünde X-Faktor 2013
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nézők úgy döntöttek, Krasznai Tünde nem folytathatja tovább a versenyt. Ő lett az X-Faktor 2013 harmadik helyezettje. A döntős a Life.hu riporterének elmondta, hogy számított arra, hogy kiesik és nincs benne csalódottság. Mi lesz Tünde első dolga szombat este? A Life.hu interjújából kiderül.

Végig elképesztően szoros volt és az élő show során többször is változott a nézői szavazás állása az X-Faktor döntőjében. A nézők végül Krasznai Tündét szavazták ki a versenyből, így a végső fináléban Danics Dóra és a ByTheWay produkcióit hallgathatjuk meg.

Krasznai Tünde még a színpadon ülve adott interjút a Life.hu-nak:

Az már biztos, hogy rendhagyó eredmény születik majd vasárnap: egy lány vagy egy csapat nyeri meg a 2013-as X-Faktort. A szombati adás után továbbra is úgy tűnik, senki sem érezheti magát biztonságban és a finalistáknak nagy szüksége van a további szavazatokra.

Összefoglaló percről percre: X-Faktor-szombati döntőhttp://www.life.hu/legykepben/20131214-x-faktor-donto-percrol-percre-a-backstagebol.htmlMelyik eset ismétlődik meg 2013-ban?http://www.life.hu/legykepben/20131214-x-faktor-dontoben-ki-az-eselyes-a-gyozelemre-2013-ban.htmlGőzerővel szépülnek az x-faktorosokhttp://www.life.hu/szepulj/20131214-igy-szepulnek-az-x-faktor-versenyzoi-a-donto-elott.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.