Istenes Bence lett az új befutó az RTL Klubnál, ugyanis a két korábbi műsorvezetőa börtönviselt Stohl András és a  Vundersön és Zuperszexi című produkcióval csúfosan leszerepelt Sebestyén Balázs helyett az ifjú titánt küldi képernyőre az RTL II.

A tervezettnél korábban nyitja ki kapuit a Való Villa, ugyanis már január 12-én elkezdődik a beköltözés az ökostílusú luxusbörtönbe. Nem túl meglepő, hogy az immáron egy műsorvezetőpárt alkotó Lilu és Istenes Bence lesznek a műsor házigazdái. 

Mindkét műsorvezető RTL-es karrierje a Való Villához köthető, ugyanis Lilunak a VV1 volt az első műsora a csatornánál, Istenes Bence pedig a műsort követő NekedValó című háttérprodukciónál bontogatta a szárnyait. Mindkét műsorvezető természetesen megtisztelőnek tartja az X-Faktort szinte azonnal követő felkérést. Istenes lelkesen vetette bele magát az ezzel járó feladatokba, Lilu viszont már csak a képernyős munkának örült, az ezzel járó sajtófelhajtást szemmel láthatóan annyira nem kedveli. Abban viszont mindketten egyetértenek, hogy ők a világ minden kincséért sem költöznének be a villába!

A Villa bejárataFotó: Rostás Bianka/Life.hu

"Ha civil ember lennék, sem költöznék be, nekem ez hosszú idő, én nagyon szeretem a családomat, nem tudnék ennyi ideig elszeparálódva lenni tőlük. Buli kedvéért pár hétig bármikor bevállalnám, de csak kis időre" – osztotta meg velünk Bence a gondolatait, és szavaival Lilu is egyetértett.

"Szeretek műsorvezetőként résztvenni a VV-ben, ez szinte olyan, mintha én is együtt élnék velük, de nem vagyok annyira extrovertált, hogy beköltözzek egy villába."

A Való Világ 6 sorozatában újításokkal találkozhatnak a nézők.
"Egy speciális, a VV6-ra készült mobilalkalmazás letöltése után ingyen lehet majd szavazni a kedvenc villalakókra, és ha időközben, például a párbaj alatt meggondoljuk magunkat, vissza is vonható a voksunk. Az idén a vissza a természetbe gondolat vezérelte a tervezőket és ökoházat építettünk, meleg színekkel, sok növénnyel, igazi kandallóval" – magyarázta Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója, aki szerint továbbra is van igény a VV –re.

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

"Az előző sorozatok nézettsége ezt mutatta. Az elmúlt évben bárhol megfordultam az országban mindig azt kérdezték tőlem, hogy mikor érkezik a következő sorozat. Hát örömmel jelentem be, hogy pár hét múlva és remélem, hogy a kiválasztott szereplők sem fognak csalódást okozni. Csak láttam őket, egyiküket sem ismerem, de sokan voltak, akikről már a válogatáson is azt gondoltam, hogy nagyon érdekesek lesznek. Természetesen pszichológus is vizsgálta őket , hogy ne forduljanak elő olyan incidensek, amik az elősző sorozatot jellemezték, és amiket előre nem lehetett valószínűsíteni. De vannak dolgok, amik még a viszgálat ellenére sem derült ki róluk" –tette hozzá Kolosi.