Botrány a Zámbó családban

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor -
Zámbó Jimmy balhé Zámbó Tihamér Facebook kripta Edit asszony sírkő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mint ahogyan megírtuk, Zámbó Jimmy testvérei úgy döntöttek, Edit asszony nevét el kell távolítani a közös sírról, mondván, a nő már új kapcsolatban él. Az pedig mégsem illő, hogy esetleg édeshármasban nyugodjanak majd a családi kriptában.

A nonszensz balhé a Bors hasábjain tovább folytatódik. A napilap úgy tudja, Edit asszony megfenyegette Zámbó Tihamért, ugyanis ő volt az, aki a leghangosabban emelte fel a szavát a nem kívánatos név "lecsiszatolása" mellett.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

"Mivel tudtunkkal Edit asszony évek óta együtt él boldog kapcsolatban egy férfival, így keresztény emberként már egyikünk sem hiszi, hogy Jimmy sírhelyén keresnivalója van a nevének. Számunkra furcsa és elfogadhatatlan lenne, hogy Edit és az új párja is Jimmy mellett nyugodna" – vélekedik Tihamér. Bár Edit asszony nem kívánt nyilatkozni, fia, Szebasztián közösségi oldalán és egyéb lapok fórumain megtette helyette:

"A síremléket az édesanyám fizette ki az utolsó forintig, és ezt még mindig számlával tudjuk is bizonyítani! (...) Szegény Apukám, ha látná, mit művelnek a testvérek ellenünk, biztos nem dicsérné meg őket! Ha egyszer leírnám a valós igazságot, akkor nemhogy rajongókat veszítenének, hanem sok ellenségük is lenne, de ígérem, egyszer minden napvilágra kerül, lehet, hogy egy-két embernek fájni fog az igazság!" – fogalmazta meg véleményét Szebasztián a Facebookon, amelyre Tihamér így válaszolt: "Kedves Szebám! Írod, ha megírnál mindent, mi lenne… Képzeld, ha én megírnám, hogy kezdődött Apu és Anyu kapcsolata, hogy éltek és hányszor fordultak hozzám többféle segítségért. Most is Anyuci kezdte el tizenhárom év után a cirkuszt. Nem mi kifogásoltuk a síremléken feltüntetett Anyuci nevét, hanem a rajongók, miután Anyukád több éve komoly párkapcsolatban él, és ezek után nem kíváncsi a sírra (mivel nem is jár ki). A pénz visszafizetéséről csak annyit, hogy ne higgyél el mindent! (...) A rajongók nemhogy elfordulnának tőlünk, hanem egyre többen vannak. Az anyagiakról csak annyit, nem mi élünk még mindig az öcsém pénzéből. Mi teszünk azért, hogy az öcsém emléke minél tovább fenn maradjon, nem úgy, mint egyesek, akik a szőnyeg alá akarják söpörni a történteket”.

Nem ment el Jimmy gyászmiséjére fia, Krisztiánhttp://www.life.hu/legykepben/20140103-zambo-jimmy-gyaszmisejen-nem-vett-reszt-fia-krisztian.htmlBao Bao Amerika új sztárjahttp://www.life.hu/szorakozz/20140107-bao-bao-pandamaci-kolyok-az-amerikai-nemzeti-allatkert-masodik-fogsagban-szuletett-pandaja-video.htmlSziámi ikerként összenőtt bálnákat találtak Mexikóbanhttp://www.life.hu/legykepben/20140109-halott-sziami-ikerbalnak-sodrodtak-partra-mexikonal.htmlMegcsalta párját Barbikahttp://www.life.hu/szeress/20140109-az-rtl-klub-ejjel-nappal-budapestjenek-menyasszonya-barbika-legenybucsujan-csalta-meg-parjat-joe-t.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.