A Dal című műsor digitális kommentátora a döntő után összegezte a véleményét.
ByeAlex velősen és utoljára közösségi oldalán reagált A Dal győztesének személyére és a műsor kimenetelére. Bevallotta, hogy a harmincas mezőnyből a legtöbb dalt sosem hallgatná otthon, mert más az ízlése. Úgy gondolja, hat dal volt, amelyet Eurovízióra valónak gondolt, ezek pedig: Bogi, Fool Moon, Kállay, New Level Empire, Király Viktor és Pál Dénes nótái.

A harmincas mezőnyből pedig öt dal volt, amelyet Alex szívesen hallgat otthon. A HoneyBeast, Belmondo, Depresszió, BülBüls és Király Linda. A többi nem hatotta meg sem lelkileg, sem hallgatóilag a digitális kommentátort.
Alex a döntő után a Life.hu-nak elmondta, a legesélyesebbnek a New Level Empire-t tartotta, és meglepte András győzelme. Nyílt vallomásában mindenkit arra kér, támogassák a győztest, hiszen a többség rá szavazott. Alex arra is kitért, hogy őt tavaly a rutintalansága miatt szedték szét, András viszont vérprofi előadó, így akik a kákán is csomót keresnének, ebbe legalább nem tudnak belekötni. A tavalyi győztes mindenkit arra kér, egy emberként álljon az énekes mellé, aki hazánkat képviseli Koppenhágában. Mert nem a szétszakadás, hanem az összefogás vezethetné őt sikerre.