Itt az újabb tehetségkutató

Mokka web szjger.hu tehetségkutató toborzás Pély Barna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A zenész egyedülálló kezdeményezést indított az interneten.

2013-ban indult az ország első virtuális gimije, az szjger.hu, ami immár több mint 15 ezres tagságával a középiskolások kedvelt közösségi oldalává vált. Ennek egyik tanára Pély Barna, aki virtuális gitársuliban oktatja a zenélni vágyó gyerekeket. Emellett a B the First nevű zenekar frontembere. A Megasztár egykori zsűritagjának olyannyira fontosak a fiatal tehetségek, hogy egyedülálló webes kezdeményezést is indított, amely a banda nevéből kiindulva a B the First tehetségkutató verseny nevet viseli.

Fotó: Wlcsek András

Sulizenekarok mérhetik össze tudásukat egy online vetélkedőn két hónapon keresztül. A zsűri elnöke Pély Barna, a fődíj pedig egy önálló dal és hozzá egy klip elkészítése. Műfaji megkötés nincs, 12-19 év közötti sulis fiatalok jelentkezését várják. A vetélkedő himnuszát Barna írta, ennek klipje szintén egy különleges kezdeményezés, ugyanis kizárólag selfie-kből áll. A klipbe bárki bekerülhet, ha felveszi magát a dalt énekelve és elküldi videó formájában az info@szjger.hu-ra. lehet.

Pély Barna a TV2 Mokkájában is mesélt a tehetségkutatóról:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.