Mészáros Árpád Zsolt drog ivás FEM3 alkohol Joshi Bharat fogadalom Budapesti Operettszínház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem bírta sokáig - Mészáros Árpád Zsolt máris megszegte fogadalmát, miszerint soha többé nem iszik.

Ahogy a Life.hu is megírta, MÁZS októberben - miután drogot tettek az italába, és kirabolták - megfogadta, hogy többet nem iszik alkoholt és odafigyel az egészségére. A Budapesti Operettszínház színészének azonban nem sikerül mindig betartania a fogadalmát és Joshi Bharat beszélgetős műsorában nem tagadta, hogy néha megiszik egy-két pohár italt – írja a Blikk.

Forrás: RTLKLUB

„Barátokhoz elmenni egy borozgatásra, egy főzésre sokkal közelebb áll a szívemhez" – utalt arra a színész, hogy már nem bulizós típus, majd hozzátette, azért előfordul, hogy iszik alkoholt. Sőt azt is bevallotta, korábban az is előfordult, hogy drogozott. „Hazudnék, ha azt mondanám, nem próbáltam ki a könnyebb drogokat" – árulta el a titkát MÁZS, aki nem tudta teljesen letenni a poharat.

„Néha iszom bort. De amikor csikósokkal elmentünk lovagolni három napig, reggel megittuk a kupica pálinkát is. Soha nem vetettem meg az alkoholt, és soha nem tagadtam. A mértéket kell megtalálni, bár van, amikor elragadja az embert a hév" – magyarázta a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.