Az RTL Klub műsorvezetője exkluzív interjút adott az Origónak. Beszélt az X-Faktorról, magánéletéről és arról, mennyire megosztó személyiség.

Ahogy a Life.hu is megírta, Istenes Bence egyedül vezeti majd az X-Faktort 2014 őszén. Azt mondja, bár sokan úgy gondolják, hogy a könnyedebb műfaj áll hozzá közelebb, mint a Való Világ, de az X-Faktor-t is legalább annyira kedveli. 

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

„Az évek során komolyodtam, de nem komolyodtam meg. Nyilván csináltam hülyeségeket, követtem el hibákat, emberileg és szakmailag is, amikből aztán igyekeztem tanulni."

Az ismertséggel kapcsolatban úgy fogalmazott, tudja, hogy megosztó személyiség. „Sokan szeretnek, de sokan utálnak is, az ország egyik fele elismeri, amit csinálok, a másik pedig egy beképzelt majomnak tart - ezt meg kellett szoknom. Régebben ez sokkal jobban zavart, állandóan figyeltem az internetes kommenteket is, de ma már nem érdekel, hogy ki mit ír névtelenül, a számítógépe mögül."

Nem úszta meg a magánéleti kérdéseket sem. Elárulta, Csobot Adéllal való kapcsolatába annyira belemásztak, hogy elege lett. „Rájöttem, hogy romboló hatású, ha mindenhol ott a média, és arról is beszámol, amikor éppen nyaralunk, vagy csak otthon főzünk."

A teljes interjút IDE kattintva elolvashatjátok, amelyből egyebek mellett még kiderül az is, hogyan került Bence arca egy lány fenekére...