Az időjárási viszonyok meggátolják Klein Dávidot abban, hogy idén még egyszer megpróbálja megmászni a Mount Everestet palack nélkül.

Klein Dávid visszatérve az alaptáborba elemezte a többi expedíció vezetőjével a helyzetet, és arra jutottak, hogy a mostani erős havazás még legalább 2-3 napig folyatódik, esetleg már a monszun előszele. Az Everest északi oldalán a kettes és hármas táborban olyan súlyos a havazás, hogy nincs remény az újabb csúcsmenetelésre.

Klein Dávid a csúcstámadás éjszakájánForrás: sparexpedicio.hu

Klein Dávid a SPAR Everest Expedíció honlapja indokolta döntését: „Egy fegyelmezett és hatékony akklimatizációs program után egy rendkívül hosszú várakozásra kényszerültünk az erős szél miatt. A csúcstámadás során a vártnál lassabbak voltunk. Ennek oka részben lehetett az akklimatizáció egy részének elvesztése, részben egyszerű becslési hiba: az egyes szakaszok megtételéhez szükséges időket gyakran a palackos mászások alapján becsültük meg. Végül kb. 8600 és 8700 méter között mind az alaptábor-vezetőm, mind mászótársam a visszafordulást tanácsolta. Végül ebből a magasságból, a Második Lépcső felett kezdtük meg a visszavonulást és saját erőnkből, még aznap elértük az Északi-nyerget. Tudtommal oxigénpalack nélküli sikeres csúcsmászás idén nem történt. (A második legjobb palack nélküli eredmény, amiről hallottunk 8450 méter.) Én egyéni legjobb eredményemet értem el idén. A magyar expedíciózás történetében, ha visszafele lapozunk, utoljára 2002-ben – 12 éve – járt ilyen magasságban palack nélkül magyar alpinista. Értékelésem szerint a feladat nem lehetetlen, de számos objektív és szubjektív körülmény tökéletes együttállása szükséges hozzá, és a legkisebb apró részlet hiánya is elegendő a kudarchoz"