Klein Dávid hegymászó hazaért, és bár nem sikerült feljutnia a Mount Everest csúcsára, így is büszkék lehetünk rá, hiszen idén, oxigénpalack nélkül ő jutott legközelebb a csúcshoz. A Life.hu újságírójának exkluzív interjút adott.

Amikor másfél hónapja műholdas telefoninterjút készítettem Klein Dáviddal, éppen a Spar Everest Expedíció 5150 méteren lévő alaptáborban küzdött a szélviharral. Most, ugyan ideálisabb környezetben egy hűs étterem asztalánál beszélgettünk, mégis úgy éreztem szívesebben lenne a hegy csúcsai között.

Forrás: Pál Anna Viktória/Life.hu

Menjünk vissza kicsit a múltba, mi az első emléked a hegymászásról?

Az expedíció előtt felbukkant bennem egy emlék. Már kisgyermekként is szerettem az erdőbe járni, nyársakat faragni, tábortüzet rakni. A természetben való kalandozás közel állt hozzám. A szüleimtől mindig azt kértem, vigyenek el a „napfényes sziklák és fák csúcsára”, ami a budai hegyekben egy kis dombot jelentett. Számomra ez akkor nagy kaland volt. Szerettem felérni a napfényes csúcsra. Valószínűleg később ezt az érzést szerettem volna magamban felidézni. 12 éves koromban egy tapasztalt hegymászóval találkoztam és a kötél végére kerültem. Elmentem tanfolyamra, jártam a hazai „mászó-iskolákba”, majd a Tátrába. Utána – 23 éves koromtól – pedig jöttek a 7000-8000 méter feletti csúcsok, az expedíciók. 

Kudarcnak vagy sikernek könyveled el a 8. csúcstámadásod? Hiszen bár nem sikerült feljutnod a csúcsra, 2014-ben oxigénpalack nélkül, te jutottál a legmagasabbra az Everesten.

Vegyes érzelmekkel ülök most itt. Vannak jó érzéseim és hiányérzetem is. Egyfelől elmondhatjuk, hogy 2002 óta, palack nélkül nem volt ilyen magasan magyar mászó. Egyéni rekordot állítottam be… De nem volt meg a csúcs. Egy nagyon fegyelmezett akklimatizáció után a csúcstól karnyújtásnyira, 150 méterre kellett visszafordulnom, ezért erős hiányérzet van bennem. És az is igaz, hogy felérni ebbe a magasságba, 8700 méterre, lenyűgöző, fantasztikus élmény. Az egész csúcstámadás életveszélyes és ezen belül ez a szakasz még veszélyesebb. Mind óraszámban és óra szerint is kezdtünk elérkezni ahhoz a ponthoz, ami kritikus.

A szervezeted hogyan jelzi számodra azt, hogy vissza kell fordulni?

Bódult vagyok, fizikailag nehéz a mozgás, felgyorsul a légzésem, a tüdőm erőlködik, a pulzus magas, nehéz mozogni, lehűl a testem. Mivel a szervezet működéséhez oxigénre van szükség, ezért a szervekre kihatással van, amikor ritkul a levegő.

Most, hogy itthon vagy, mivel telnek a napjaid?

Mászással! Megyek mászni a haverokkal, itthoni sziklákra, a Tátrába. Lovagolni is nagyon szeretek, van egy lovam, sokszor kimegyünk és csavargunk. Emellett dolgozom a családi kis könyvkiadónkban, amelyben édesapámmal és a bátyámmal hárman vagyunk tulajdonosok. Üzleti sikernek nem nevezném, de azért nagyon szeretem a könyveket és ez egy olyan civil elfoglaltság, amivel meg tudok békélni.

Forrás: Pál Anna Viktória/Life.hu

Mi a következő expedíciós terv?

Nehéz megmondani… Egy karnyújtásnyira voltam a csúcstól, ami azt jelenti nem lehetetlen megcsinálni. Szerintem a magyar expedíciós hegymászásnak jelen pillanatban két reális célja van. Az egyik, hogy a magyar expedíciózás befejezze a 14 nyolcezres csúcs megmászását – ehhez az Annapurna és a K2 hiányzik még – és az Everest palack nélküli megmászása. E mellett fontos, hogy a kisebb, de technikásabb expedíciós célok felé is elinduljunk. Most pár évig szeretnék más hegyekkel próbálkozni és egy kis távolságot tenni az Everest és közém. A következő pár évben "kis" 8000-ekkel fogok próbálkozni. Amit most elértem, 8700 méter, palack nélkül, az a 14 nyolcezres hegycsúcs közül 13 –ra elég lenne, épp csak a Csomolungmára nem, ahol most voltam. Tavasszal talán visszamegyek egy Nepáli hegyre, mondjuk a Manaslura. Aztán valószínűleg 2016-ban elindulok egy csapattal Pakisztánba. 

Kollár Lajos úgy nyilatkozott, Demján Zoli volt az első magyar, aki oxigénpalack nélkül megmászta az Everestet, bár ő nem magyar színekben érte el a csúcsot. Mi a véleményed erről?

Valóban Demján Zoli volt az első magyar származású mászó, -aki akkor még csehszlovák színekben - fent volt. Erőss Zsolt pedig az első magyar állampolgár, aki megmászta az Everestet oxigénpalackkal. Szinte teljesen hidegen hagy, hányadikként mászom meg az Everestet palack nélkül. A lényeg ott lenni a hegyen, megpróbálni megmászni és feljutni a csúcsra. Legszívesebben nem is szólnék senkinek, amikor a hegyre indulok, mivel azonban az expedíciózás drága dolog, szponzorok kellenek. 

Ahogy Erőss Zsolt, te is jobban érzed magad a hegyen, mint itt lent a városban?

Tisztában vagyok a hegymászás veszélyeivel. Amikor az Everest csúcsgerincén menetelek és ott fekszik egy holttest, az hidegzuhany, és tudatosul bennem, hogy ez egy olyan hely, ahol könnyű meghalni. Ugyanakkor jó abban a világban és örülök, ha rövid ideig is, de vendég lehetek. A hegynek rétegei vannak. Lent kezdődnek a lábánál a hegyi falvak. Aztán jön a törpe fenyvesek magassága, és utána az alaptábor, ami lenti és a fönti világ határán áll. Aztán van az alaptábor fölötti világ, ami absztrakt, szögletes, pengés formákból építkezik, csak jég, hó és sziklák. Nincs élet, olyan mintha a világűrben lennék. Kicsit olyan ez, mint az űrutazás. Nagy lendülettel elszakadsz a Földtől, de ha túl nagy a lendület, akkor nem térsz vissza, kirepülsz, viszont ha jól választod meg a pályád, akkor látogató lehetsz ebben a különös világban. Utána pedig szeretem a visszatérés élményét is. Amikor lent meglátom az első zöld foltokat és a megolvadt vizet. Szeretem a városi életet is, a popcornt, a mozit a kultúrát, ezek mind jó dolgok, csak ennek – úgy tűnik – az az ára, hogy elfogadjam azt a játékot, sőt, részt is vegyek benne, ami az okmányirodából, rohangászásból, bonyolult kusza dolgokból, visszásságokból és hasonlókból áll, és néha úgy érzem, hogy ez sok nekem. Odafent otthon érzem magam. Idelent van, hogy elbizonytalanodom.

/1406/Klein2014612111554

Pár hónap alatt ismert ember lettél, ezt hogyan viseled? 

Aki expedíciózik az kénytelen kilépni a nyilvánosság elé. Ez a szerep nem az én világom, de lelkiismeretesen eleget teszek a vállalásaimnak. Televízióm nincs, így hál’ istennek nem látom magam. Kicsit kellemetlen kicsit feszélyező dolog, másfelől nemsokára megyek a Tátrába, ahol ismét a hegyek között lehetek, aztán tovább, tovább...

Most nincs párod, de fontos neked, hogy aki melletted van, elfogadja az életviteled, esetleg veled tartson a hegyekbe?

Az én megfigyelésem szerint a szerelem egyszer csak jön! Ha visszatekintek a múltba a nagy szerelmeim között volt olyan, akitől ez a világ teljesen távol állt. Az a fontos, hogy megpróbáljuk megérteni, mi történik a másikban. Fontos, hogy boldoggá tegyen engem, ha a párom megvalósítja az álmait és viszont. Volt, hogy a kedvesem antropológiát tanult és elment Mongóliába lovas nomádokkal kalandozni, ez nekem nagyon tetszett. A lényeg a szeretet és az odafigyelés, nem az, hogy állandóan egymás kezét fogjuk.