Manipulálta felhasználóit a Facebook

Forrás: Thinkstock -
kísérlet érzelem Facebook manipuláció üzenőfal
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csaknem 700 ezer Facebook-felhasználó vett részt egy érzelmi hatásokat vizsgáló kísérletben, de mindez anélkül történt, hogy tudtak volna róla – írja a The Atlantic nyomán a hvg.hu. A teljes titokban zajló kísérletet a Facebook, a Cornell Egyetem és a Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i kampuszának munkatársai végezték. 

A kísérletbe tudtuk nélkül bevont felhasználóknak egy héten át manipulálták az üzenőfalát. Az egyik csoport tagjainak az ismerőseik által közzétett megosztások közül főleg a negatív tartalmakat mutatták, míg a másik csoport tagjai az átlagosnál több pozitív megosztást láttak. A 2012-es, ám csak most publikált kísérlet célja annak kiderítése volt, hogy a több haragos és szomorú kiírást olvasó emberek vajon nagyobb eséllyel lesznek-e haragosak és szomorúak, ők maguk is több negatív dolgot tesznek-e majd közzé Facebookon.

Forrás: Thinkstock

A kísérlet megállapításai alátámasztották a szakemberek feltételezését: aki több szomorú és haragos tartalmat látott, az maga is szomorúbb és feszültebb lett.

Bár a kísérlet etikailag problémás, a Facebook felhasználási szabályzatával nem ütközik. Regisztációkor mindenki elfogadja, hogy a közösségi oldal - alkalmanként - az üzenőfal tartalmát tudatosan, az érzelmi manipuláció érdekében válogassa össze. A felhasználók persze sosem tudhatják, hogy mikor zajlik éppen egy ilyen akció.

Csak áll a fán és csipog, ennek mi értelme? http://www.life.hu/news/20140627-vicces-poszt-a-facebookon-besokalltak-a-lakok-a-madaraktol.htmlTaláltunk valamit, amiről nem tudjuk, hogy pontosan mi is. Ez komoly? Kizárt... Vagy mégis? News--Így készül a Játék határok nélkül díszletehttp://www.life.hu/news/20140626-a-magyarorszagon-forgatott-jatek-hatarok-nelkul-diszlete-igy-keszul.htmlHa szereted a Játék határok nélkült, biztosan az is érdekel, hogyan építik fel a vetélkedő helyszínéül szolgáló díszletet. NewsFotó: Tuba Zoltán - OrigoA Facebookon coming outolt a magyar politológushttp://www.life.hu/news/20140626-lakner-zoltan-nyitja-meg-a-budapest-pride-ot-facebookjan-coming-outolt.htmlA ELTE Társadalomtudományi Karának politológiaprofesszora a Facebookon nyilvános bejegyzésben jelentette be, hogy ő fogja pénteken megnyitni a az idei Budapest Pride melegfesztivált. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.