plasztikai műtét VV Iza modell rendetlenség VV Krisztián Facebook mellműtét
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy már megírtuk, plasztikai műtétre készül VV Iza. Úgy gondolja, nagyobb és szimmetrikusabb mellekkel a modellpályán is sikeresebb lehetne. A lány egyébként mindent megtesz, hogy a ValóVilág egykori nézői ne felejtsék el, szorgalmasan posztol a közösségi oldalakra, ám a látottak nem mindig nyerik el a rajongói tetszését. Affelől viszont megnyugodhatunk, Krisztiánnal a mai napig együtt vannak.

Ha igaz, a héten túlesik a mellműtétén VV Iza. A lány bízik benne, hogy az operáció megváltoztatja az életét és keresett modell lehet. "Tudom, hogy a modellszakma rögös, és sok buktatóval jár. Nekem ez az álmom. Már több fotózáson vettem részt, élveztem, és azt mondták, könnyű velem. Mindent meg fogok tenni azért, hogy leadjam azt, amit a villában felszedtem, és elindulhassak a szakmában. Remélem, lesznek segítőim!"mondta Iza a Blikknek.

A valóságshow-szereplő egyébként folyamatosan tartja a kapcsolatot rajongóival, igyekszik megosztani a nagyközönséggel mindennapjait. A minap az alábbi fotót tette ki a Facebookjára, amiért persze kapott hideget-meleget. A közösségi oldalon többen szóvá tették, hogy elképesztő kupi van a háttérben. Tény, a ruhák ily módon tárolása furcsa, de a ValóVilág villájában látottak után ezen annyira nem lepődünk meg.

Forrás: VV Iza/Facebook

Azon azonban igen, hogy Iza és Krisztián kapcsolata - annak ellenére, hogy sem villatársaik, sem a nézők nem jósoltak nekik nagy jövőt - még mindig tart és úgy tűnik, teljes közöttük a harmónia.

Forrás: VV Iza/Facebook

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.