Berki kifutott, de nem szállt el - legalábbis nem a "Futópálya futáson"

Epres Panni futóverseny Ferihegyi nemzetközi repülőtér Rubint Réka Trokán Nóra Kammerer Zoltán Ada Berki Krisztián
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Európa egyik legkülönlegesebb futóversenyének adott helyet szombaton a repülőtér futópályája: a Runway Run nevű versenyre több országból, még Amerikából is érkeztek a média képviselői. 600 futó népesítette be a betoncsíkot.

Ott, ahol máskor Boeing 747-es repülőgépek landolnak vagy várnak a felszállási engedélyre, most a futók kaptak rajtengedélyt: az extrém helyszínen kétfős csapatok és egyéni versenyzők teljesítették a 12 kilométeres távot - például a Rádio Montecarlóból érkező számos híresség, a Nike Futóklub tagjai és a légiközlekedési iparág vezetői. Az adományokat a szervezők jótékonysági célra ajánlották fel, egyebek mellett a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat számára.

Nem a teljesítményével, hanem különös öltözékével tűnt ki a tömegből Berki Krisztián, akinel lila gatyája csak úgy virított, ráadásul ez alá egy színben passzoló, lila futónadrágot is húzott.

Forrás:Polesz Ábel

A TV2 Édes Életének sztárja a tikkasztó hőségben kissé túlöltözve, de trendi szerelésben vágott neki a 6 kilométeres távnak - ezúttal imádott Pamelája nélkül. "Sajnos Pamela nem tud és nem is szeret futni, itt most egy társammal indulok el váltóban. Ez a táv nem túl megerőltető számomra, mivel rendszeresen sportolok" - osztotta meg velünk a TV2 sztárja.

Nem ő volt az egyetlen ismert ember, aki a repülőtér futópályáján koptatta a speciális aszfaltot. A DIGI Sport műsorvezetői, az élete legjobb idejét futó Marenec Fruzsina és Claudia Dedei Aryee, azaz Tücsi is ott voltak. De futott még többek között Epres Panni modell, a háromszoros olimpiai és világbajnok kajakozó, Kammerer Zoltán, aki nagyfiával Gergővel érkezett. Ott volt Szikszai Johanna modell és Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázó a feleségével. Nem hiányozhatott a sport nagyasszonya, Rubint Réka sem, igaz, ő nem szokott versenyeken indulni.

/1409/Rep_l20149614472

"Fantasztikus volt, egészen új érzés, ugyanis nem szoktam versenyen indulni. Nem a 12 kilométeres távot futottam le, mert innen több száz kilométerre, Szlovákiába sietek, hogy fél 4-re elvigyem oda is a mozgás örömét" - mondta Rubint Réka. "Mindenki a futás szeretete miatt van itt ma. Fantasztikus érzés, amikor az energiák összeadódnak. Mindenki képes futni. Aki egyszer elkezdi, nem tudja majd abbahagyni. Csak javasolni tudom, hogy mindenki próbálja ki! A szabadban futásnak pont az a különlegessége, hogy bekerülök egy energia-körforgásba, ami az egész napomat meghatározza. Ilyenkor születnek a legjobb ötleteim. Most, futás közben a jövő heti eseményeket raktam össze: szerdán megérkezik hozzánk Andre Agassi, aki szerdán este az én csirkepörköltömet fogja megkóstolni az otthonunkban" - mondta lelkesen Réka, majd elrobogott. Igaz, rossz buszra szállt fel, ami nem a kijárathoz, hanem a futópálya közepén álló repülőgéphez vitte. Reméljük, később kijutott!

Ada is bevállalta a 6 kilométert, vele a futás előtt beszélgettünk.

Forrás: Polesz Ábel

"Életemben nem futottam még le 6 kilométert, a maximális táv, amit megtettem, az két nappal ezelőtt három és fél kilométer volt. A múlt héten három nap alatt teljesítettem azt a távot, amit itt most rövid időn belül kellene megtennem. Tegnap direkt pihenőnapot tartottam, nehogy mára mozdulni se tudjak, most meg nekivágok hat kilométernek! Világéletemben hadilábon álltam a futással, de úgy gondoltam, ha személyi edzőnek tanulok, akkor illene futnom. Kértem, hogy a harmadik kilométer környékére állítsanak fel egy mentőautót, ha bármi gáz van, legyen kéznél segítség. Ha nem bírom ki, akkor majd gyalogolok" - nevetett Ada, a Reflektor magazin műsorvezetője, aki végül a saját lábán érkezett célba.

"Mindenki maga dönti el, hülyét csinál-e magából" - A legviccesebb résszel indul az X-Faktorhttp://www.life.hu/bulvar/20140904-az-rtl-klub-x-faktoranak-mentorai-geszti-peter-toth-gabi-keresztes-ildiko-nagy-fero-a-valogatokon.htmlBár nem feltétlenül ezért nézzük, de minden évben jókat szórakozunk az X-Faktor-válogatók önjelölt énekesein. Nos, annyit már elárulhatunk, az 5. szériában sem lesz hiány magabiztos, ám önkritika nélküli jelentkezőkben. De mielőtt rajtuk nevetgélnénk vagy szörnyülködnénk, felidézzünk az elmúlt évek néhány felejthetetlenül pompás alakítását.TV + Bulvár--Soha nem volt még ilyen dögös! Tóth Gabi egyszerűen káprázatosan néz kihttp://www.life.hu/bulvar/20140906-toth-gabi-az-x-faktor-forgatasan-uj-hajjal-es-szexi-ruhaban.htmlMegnövesztette a haját, és egyre dögösebb: Tóth Gabi fantasztikusan néz ki. Ezt onnan tudju, hogy az X-Faktor mentora az Instagramjára posztolt egy fotót.TV + Bulvár--Éljen az őszinteség!http://www.life.hu/bulvar/20140905-klapka-gyorgy-kreativ-hirdetessel-szabadulna-meg-vallalkozasatol.htmlKlapka György nem először lep meg minket kreatívan gagyi hirdetéseivel. De most nagyon.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.