Istenes Bence búcsúzik a rádiózástól

Fotó: Tuba Zoltán - Origo -
Music Fm búcsú X-Faktor 2014 Istenes Bence Önindító rádiózás televíziózás István Dániel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Istenes Bence október 1-től már nem vezeti a Music Fm 89.5 reggeli műsorát. Döntenie kellett a hajnali kelés és a televíziózás között, és az utóbbit választotta. A Life.hu-nak nyilatkozott az okokról.

"Maximalista ember vagyok és bármennyire szerettem volna nem tudtam a rádióban is 100%-os teljesítményt nyújtani, így választanom kellett. Például a VV alatt 3 óra alvás után kellett a mikrofon mögé ülni és pörögni. Muszáj volt megválni a rádiózástól, de remélem, nem örökre, így most minden energiámat a televíziózásra fordíthatom" – fejtette ki a Life.hu-nak Istenes Bence, aki hozzátette, nehéz döntés született, hiszen közben beleszeretett a rádiózásba.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A reggeli műsort István Danival és Pordán Petrával vezették közösen. Bence azt mondta, szerinte Danival jó párost alkotott, nagyon fog neki hiányozni a közös munka. Azt nem tudni, a rádió keresi-e az utódját.

Bence egyébként bő egy éve, 2013. szeptember 2-án kezdett a Music FM 89.5 reggeli műsorában. „Tavaly a felkérés egy nagyon sűrű időszakban talált meg, így folyamatosan komoly erőfeszítésbe telt egyeztetni a tévés munkákat a rádiózással" – írja közleményében az adó.

A fiatal műsorvezető most gőzerővel az X-Faktorra koncentrál, amelyet elmondása szerint egyedül vezet majd.

Istenes Bence megmutatta új tetkójáthttp://www.life.hu/bulvar/20140626-istenes-bence-az-x-faktor-musorvezetoje-megmutatta-uj-tetovalasat.htmlAz X-Faktor műsorvezetője, Istenes Bence évek óta "gyűjti" a tetoválásokat, a jobb karján szinte már nincs is üres felület. A legújabb alkotást most az RTL Klub Fókuszában mutatta meg. TV + BulvárFotó: Tuba Zoltán - OrigoIstenes Bence: Sokan beképzelt majomnak tartanakhttp://www.life.hu/bulvar/20140526-istenes-bence-az-rtl-klub-musorvezetoje-az-x-faktorrol-csobot-adelrol-es-a-sikerrol-beszelt-az.htmlAz RTL Klub műsorvezetője exkluzív interjút adott az Origónak. Beszélt az X-Faktorról, magánéletéről és arról, mennyire megosztó személyiség.TV + BulvárFotó: Tuba Zoltán - OrigoPucéran vezetett műsort Istenes Bencehttp://www.life.hu/bulvar/20140514-levetkozott-a-music-fm-oninditojaban-istenes-bence-istvan-dani-es-pordan-petra.htmlLevetkőzve ült a Music Fm mikrofonja mögé szerda reggel Istenes Bence, István Dani és Pordán Petra. TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.