Ilyen még nem volt! Mentorharc egy lány miatt az X-Faktorban

Forrás: RTLKLUB -
Tóth Gabi vita Szikora Róbert X-Faktor Little G Weevil harc mentor X-Faktor 2014 Alföldi Róbert RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas véleménykülönbség alakult ki a szombat esti X-Faktorban, amikor Cseh Andrea produkciója után nem tudott megegyezni a mentorgárda. 

Ilyen még nem volt az X-Faktorban: a közönség akkora szerepet kapott, mint még soha. Cseh Andrea produkciója után egymásnak estek a mentorok. Az új zsűritag, Little G Weevil addig harcolt mentortársaival, amíg a hazaküldött énekeslányt be nem szavaztatta. A mentor a közönséget is bevetette és Szikorával együttes erővel vették rá Tóth Gabit döntése megváltoztatására.

Forrás: RTLKLUB

„Bármit elénekelsz, de semmit nem gondolsz róla" – hangzott Andi produkciója után Alföldi lesújtó kritikája. Little G Weevil szerint csak az angoltudással volt a probléma. Andi ugyanis bevallotta, nem érti, mit énekel. A szavazáskor Little G Weevil és Szikora Róbert igent adott a lánynak, Alföldi Róbert nemet, így Gabi kezébe került a lány sorsa (három igen szavazattal lehet bejutni a következő fordulóba - a szerk). Gabinak azonban hiába könyörögtek mentortársai, ő nemmel szavazott. „Szerintem hibát követünk el" – méltatlankodott Little G Weevil.

Andi sírva ment ki. Little G Weevil pedig a közönséghez fordult, akik tombolva bizonyították, a lány tetszett nekik. Végül visszahívták és Gabi megváltoztatta a véleményét, igent adott a lánynak, így még egy esélyt kapott. "A táborban ezerszeresen bizonyítanod kell" – mondta Gabi a lánynak.

Botrány tört ki az X-Faktor válogatásánhttp://www.life.hu/bulvar/20140912-az-rtl-klub-x-faktor-valogatasan-botrany-tort-ki-az-egyik-enekes-horcher-laszlo-ordibalt-es-toth.htmlHörcher László ordibált, ledobta a színpadra a mikrofont, kiviharzott, majd visszajött és durván sértegette Tóth Gabit.TV + BulvárRTLKLUBSikeres alkotóművész az X-Faktor színpadánhttp://www.life.hu/bulvar/20140910-horanyi-julia-enekesno-jelmeztervezo-az-rtl-klubon-futo-x-faktor-tehetsegkutatoban-mutatkozik-be.htmlHorányi Júlia szombaton mutatkozik majd be az X-Faktorban. A 29 éves lány bár már sikeres díszlet-jelmeztervező, ő mégis úgy döntött, a zene az útja.TV + Bulvár--Szexguru mentorálta az X-Faktorban feltűnt lánythttp://www.life.hu/bulvar/20140910-ilyes-jenifert-az-x-faktorba-feltunt-lany-karrierjet-repas-lajos-egyengette.htmlAz X-Faktor új szériájában feltűnt Ilyés Jenifer karrierjét a kiskorúak futtatásával vádolt Répás Lajos egyengette.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.