Melanie Griffith 18 év után, kibékíthetetlen ellentétre hivatkozva beadta a válókeresetet júniusban. Bár ő kezdeményezte a válást, a róla megjelent fotók alapján látható, megviselte a szakítás. Vajna Timi, amint megtudta, mi történt barátaival - azonnal vigasztaló levelet írt Melanienek -  írta a Blikk.

A Vajna házaspár, Andy Vajnának köszönhetően régóta jó barátságot ápolt a Banderas - Griffith párral, olyannyira, hogy  nem csak az ünnepeket, a Karácsonyt, a szilvesztert töltötték együtt, de a boldogító igent is náluk, a Banderas villában mondták ki, Los Angelesben. 

Palácsik Tímea interjú, Szily Nóra, Vajna TímeaFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Hogy akkor sem volt már kerek a történet, talán lehetett érezni, talán nem, mindenesetre Melanie idén júniusban meghozta a döntést - amely alapvetően változtatta meg az egykor irigyelt sztárpár életét. A világhírű színésznő azonban nincs könnyű helyzetben, hiszen amíg exe körül csak úgy döngenek a fiatal nők, a sajtó vele kapcsolatban nem újabb hódításokról számol be, vagy villant vakukat pikáns helyzetekben, csupán öregedő bőrét, és az onnan eltávolított tetkó hegét mutogatja szívesen. Pedig a válás, magánéletének krizishelyzete éppen elég fájdalmat jelenthet önmagában is.

Talán e miatt is írt levelet Vajna Timi, talán megesett a szíve a vele kedves és elfogadó színésznőn:

– "Kedves párnak ismertem meg őket, közvetlenek voltak velem, jól éreztem magam, amikor együtt voltunk. Miután meghallottuk, hogy válni fognak, úgy éreztem, mindenképpen levelet kell írnom Melanie-nak – mondta a Blikknek Vajna Timi. – Biztosítottam őt arról, hogy a történtek után is számíthat rám, ha van valami, amiben segíthetek, vagy szeretne beszélgetni, itt vagyunk számára. Nem akartam, hogy azt gondolja, a barátságunk is megszakad." - mondta el a Blikknek Vajna felesége.

Nos, ez igazán szép gesztus volt tőle.