Schumacher fia: „nagyon lassan ébredezik apa"

Forrás: AFP/Markus Gilliar -
síbaleset Forma-1 Michael Schumacher sérülés riporter fejkamera Mick Schumacher
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már februárban felmerült, hogy a sisakra szerelt kamera okozhatta Michael Schumacher fejsérüléseit, egy francia F1-riporter, Jean-Louis Moncet azt állítja, tényleg ez történt. Közben a pilóta fiától megtudta, lassan ébredezik Schumacher.

Azt már januárban tudni lehetett, hogy Michael Schumacher sisakjára kamera volt szerelve, majd nem sokkal később felmerült, hogy a kamera törhette össze az egykori autóversenyző sisakját, vagyis emiatt szenvedhetett életveszélyes sérüléseket. Úgy tűnik, ez az elmélet most beigazolódni látszik – legalábbis egy Forma-1-es riporter szerint.

Forrás: AFP/Markus Gilliar

"Michaelnél nem az ütés, hanem a sisakkamera rögzítése okozta a bajt, az sebesítette meg az agyát" - nyilatkozta az Europe1 rádiónak Jean-Louis Moncet, aki találkozott Schumacher 15 éves, gokartversenyző fiával, Mickkel, és tájékozódott apja állapotáról – írja az index.hu.

"Azt mondta, az apja nagyon nagyon lassan ébredezik. Bár minden nagyon lassan megy, van ideje, az egész élete előtte áll, hogy helyrejöjjön" - fűzte hozzá Moncet.

A hétszeres Forma-1-világbajnokot szeptemberben engedték ki a kórházból, így már otthonában, speciális körülmények között gyógyul. Schumacher tavaly decemberben szenvedett súlyos síbalesetet a francia Alpokban. A szerencsétlenség után kómában volt, amiből fél év után ébredt fel. Rehabilitációja egy Lausanne-i kórházban zajlott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.