Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Tóth Tibi

Kiss Endi rendőrség Tóth Tibi ítélet felfüggesztett börtön Hooligans
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Hooligans együttes gitárosa egy rendőrnővel került összetűzésbe, aminek súlyos következményei lettek.

Rájár a rúd a Hooligans együttes tagjaira. Ahogy a Life.hu is megírta, nemrég Kiss Endit, a banda dobosát bírságolták meg, most pedig Tibi régóta húzódó rendőrségi ügyéről döntött a bíróság.

Forrás: --

Tibi három éve egy társasággal szórakozni indult. A velük lévő hölgy egy parkban intézte „folyó ügyeit", amikor a rendőrök lecsaptak a vidám társaságra. Tibi túlzónak érezte a rendőri fellépést és nem volt közreműködő. Amikor a rendőrnő az arcába világított, eltolta a kezét. A történtek miatt eljárás indult Tibi ellen, amiben most született ítélet. A zenészt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, ami ellen fellebbezett.

„Való igaz, megtörtént az eset. Utólag már nem tudok rajta változtatni. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy alapvetően törvénytisztelő ember vagyok, azóta sem volt semmi problémám a rendőrséggel" – mondta Tibi a hot! magazinnak.

Liptai Claudia leszólta Szinetár Dóráthttp://www.life.hu/bulvar/20141021-liptai-claudia-a-tv2-sztarban-sztar-zsuritagja-leszolta-szinetar-dora-szinesznot-bereczki-zoltan.htmlAz epés megjegyzés a Sztárban sztár vasárnapi adásában hangzott el, ahol Claudia Szinetár Dóra vérmérsékletét bírálta.TV + Bulvár--Lecsaptak Hienre a világsztárokhttp://www.life.hu/bulvar/20141020-lecsaptak-hienre-a-vilagsztarok-2cellos-nevu-horvat-csello-duo.htmlHien személyesen találkozott az MTVA Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatójának helyt adó szuperkamionban a 2Cellos nevű horvát csellóduó tagjaival. A fiatal, jókedvű muzsikusok nem a hivatalos protokoll szerint viselkedtek. Azonnal lecsaptak a bájos énekesnőre.TV + Bulvár--Pál Dénest adás alatt kopasztották meghttp://www.life.hu/bulvar/20141019-pal-denest-a-sztarban-sztar-alatt-kopasztottak-meg.htmlPál Dénes maximális, 40 pontot érő alakítással énekelte Szécsi Pál slágerét, a Karolinát a Sztárban sztár vasárnapi adásában. Ekkor még férfias külsővel, enyhe arcszőrzettel állt színpadra. A duettprodukcióhoz pedig Szinetár Dóraként már sima, puha bőrrel jelent meg az énekes, aki nem szeretné, ha a jövőben nőként tekintenének rá. Megértjük.TV + BulvárOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.