Véget ért a Celeb vagyok, ments ki innen! első szériája. A nézők Erdei Madár Zsoltot választották meg a dzsungel királyának - nem véletlenül. Madárt az egész ország szerette már akkor is, mielőtt a bevetette volna magát a dél-afrikai dzsungelbe, ahol végig vezetőként viselkedett.

Ha kellett, keményen odaszólt, ha kellett, vigasztalt, ha arra volt szükség, ott volt amellett, aki ezt igényelte. Végig kiegyensúlyozott és végtelenül profi volt. Ahogy a ringben is. Madár nem véletlenül mondott igent a Celeb vagyok, ments ki innen! produkcióra: a Life.hu-nak őszintén elmondta, a sportból ebben az országban nem lehet megélni, a szereplésért kapott honoráriummal a családját segíti majd. Sportolóként nem herdálta el a pénzét, a válása vitte el az összegyűjtött vagyon nagy részét. A kiutazás előtt azt nyilatkozta, elképzelhető, hogy a dzsungelműsor csak ugródeszka a médiakarrierhez. Meglátjuk.

A megtisztelő címért azonban keményen meg kellett küzdeni. Nem csak a két és fél dzsungelben töltött hét volt megerőltető: az utolsó nap is a bátorságpróbákról szólt. Madárról eddig is tudtuk, mire képes. Nemrég úgy tolta le a hernyókból készített koktélokat, mintha ezen nőtt volna fel. Most felülről tölthető műanyag buborékokba zárták, majd kapott mindent a fejére: izgő-mozgó kukacokat, méretes és annál is méretesebb hatlábúakat, hernyókat és rákokat, majd kígyókat. Amikor egy kör megvolt, a szájával kellett kikapnia a csillagot egy takonyszerű anyaggal telített tálból.

Forrás: VolgyiAttila.hu/Volgyiattila.Hu

Ejtsünk azért néhány szót Aurelióról is, aki kicsit csalódott arcot vágott Madár nevét hallva. Aurelio ugyanis két dologért jött a dzsungelbe: show-t csinálni és nyerni. De nem csak ennyi történt vele. Az utolsó bátorságpróbája előtt ezt mondta neki Vadon Jani: "Most eldől, kislány maradsz vagy férfi leszel." A fene sem gondolta, hogy Aurelio tényleg a szemünk előtt nő fel. Letolta a sült hernyót, a meztelen csigát, a lisztkukacot. A madagaszkári óriáscsótány majdnem kifogott rajta, de nem! Végül a skorpiót is bevállalta - a családja és a barátnője kedvéért. Egy HŐS!