társasjáték film A szoba játék együttélés Reality Együtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szeretjük a sorozatokat. Van kedvenc szereplőnk, van, akit utálunk, jó lenne azt is kipróbálni, milyen lehet a baráti körük tagjának lenni, persze olyanok is vannak, akiket nagyon nem irigylünk. Összegyűjtöttük a legjobb filmeket és sorozatokat, amelyekben együtt élnek a szereplők.

1. Jóbarátok

Oké, tudjuk, hogy fejből idézel te is a világ egyik legnépszerűbb sorozatából, de muszáj volt ezzel kezdeni a listát, hiszen az egyik leghangulatosabb sorozatról van szó. Ross, Rachel, Monica, Joey, Chandler és Phoebe egymás melletti két lakásban töltenek el 10 évadot, minden nap együtt isszák a kávéjukat a Central Perk kávézóban, összejönnek-szakítanak, újraösszejönnek, és persze sosem unnak egymásra.

Forrás: Facebook/FRIENDS

2. Így jártam anyátokkal

Szintén kultikussá vált ez a sorozat. Nem csoda. Minden karakter szerethető, zseniális jeleneteket láthatunk, főként két lakásban és persze a McLaren's pubban. A lakásban, ami eleinte Tedé, Lily-é és Marshallé, megfordul rengeteg szereplő: cuki barátnők, kiállhatatlan barátnők, jófej pasik, borzalmas pasik, gyerekekkel is benépesül a lakás.

Forrás: AFP

3. Én, a nő és plusz egy fő

Egy fiatal pár éppen elkezdené közös életét, mikor átmenetileg beköltözik hozzájuk Dupree, az agglegény. Ebből az átmeneti állapotból tartós kanapéfoglalás lesz. Vajon meddig bírja a pár a plusz egy fővel?

4. Két pasi meg egy kicsi

Egészen érdekes trió alakul ki, mikor Charlie-hoz, a megrögzött agglegényhez beköltözik bátyja és 10 éves unokaöccse, Jake. A két pasi és a kissrác mindennapjai megváltoznak, életüket nyomon követhetjük a malibui házban.

Forrás: Northfoto

5. Modern család

A modern család minden szereplője szerethetően bolond és vicces. A 60-as éveiben járó Jay a 30-as, gyönyörű feleségével él, aki egy kicsit fiatalabb, mint Jay gyerekei. Lánya háromgyerekes anyuka, kicsit dilis férjjel, fia pedig ügyvéd, aki meleg élettársával és Vietnamból örökbefogadott kislányukkal él. Alig tudod követni, igaz? Inkább nézz meg pár részt, függő leszel.

Mi is A szoba?

A szoba Magyarország első reality társasjátéka. Egyszerre mindig két játékos tartózkodik a szobában, a nézőkön múlik, kit tartanak szimpatikusabbnak. 3 nap után a nézőknek kevésbé szimpatikus lakó pakol, irány haza, helyére új játékos kerül. A szavazók között értékes nyeremények találnak gazdára.

Ha úgy érzed, te is érdekes karakter vagy, és szeretnéd hazavinni A szoba teljes berendezését, még last-minute jelentkezhetsz az info@aszoba.hu oldalon, ha pedig kíváncsi vagy egy-két jófejre, a jelentkezők közül a www.aszoba.hu oldalon megnézheted a róluk készült videót!

"Gyere szobára!"Jön Magyarország első reality társasjátékahttp://www.life.hu/news/20140919-a-szoba-magyarorszag-elso-interaktiv-tarsasjateka-novemberben-indul-jelentkezz.htmlA szoba hazánk első interaktív, élőben közvetített reality társasjátéka lesz, amely novemberben indul. Az izgalmas játékban csak egy győztes lehet. Ha elmúltál 18 éves és kipróbálnád magad, jelentkezz! Íme, a részletek.News--Jön A szoba - Elkészült hazánk legújabb realityjének beharangozó filmjehttp://www.life.hu/news/20140922-a-szoba-hazank-elso-interaktiv-reality-tarsasjatekanak-beharangozo-filmje-elkeszult.htmlA szoba című interaktív reality társasjáték novemberben indul hazánkban. Íme, egy vidám beharangozó kisfilm, ami még nagyobb kedvet adhat az izgalmas játékhoz.News--Ők a világ legjobb párosaihttp://www.life.hu/news/20141103-parosaval-koltoznek-a-szobaba-a-jatekosok-novemberben.htmlAhogy a mondás tartja, párosan szép az élet. A november közepén induló A szoba című műsorba is párosával költöznek majd be a játékosok. A reality kapcsán összegyűjtöttük a világ leghíresebb és legjobb duóit.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.