Rettegésben tartja Aurelio a várost - az utak réme lett

Fotó: Hámori Zsófia - Origo -
Karambol ValóVilág 6 Aurelio baleset nyereményautó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A VV-győztes nyereményautójával addig vagánykodott, amíg ripityára törte a vadiúj kocsit, sőt az utána kapott cserautó sem úszta meg, Aurelio azt is lezúzta.

Nézzük csak szépen sorban a fiú bűnlajstromát: ahogy a Life.hu is megírta, Aurelio azzal kezdte, hogy Baján egy mozgássérültek számára fenntartott helyen parkolt. Ezek után állítólag a parkoló nyereménykocsijába hajtott valaki, miután pedig szervizbe vitte a járgányt, a csereautót frontálisan összetörte.

Fotó: Hámori Zsófia - Origo

A napokban pedig újabb parkolási galibával tetézte a bajt. Tilosban parkolt autójával és olyan távolságban állt meg a kereszteződéstől, amit a KRESZ tilt. De ez nem minden, mert fél órával később, miután elindult, egy kanyarodósávban tolatni kezdett, és belement a mögötte közlekedő gépjárműbe.
A valóságshow-hős napi kálváriája azonban még ezzel sem ért véget, Aurelio ugyanis kora délután egy fába is beletolatott, amitől szilánkosra törte kocsija hátsó szélvédőjét – írja a Blikk.

„Tolattam, és nem vettem észre, hogy a mögöttem lévő fa ága ennyire kiáll. Belementem, az pedig megnyomhatta a csomagtartót, amitől azonnal szétrobbant az üveg is. Két éve van jogosítványom, és szerintem jól vezetek, de a jövőben próbálok jobban odafigyelni, amikor kocsiba ülök" –magyarázta Aurelio, akitől óvakodjunk az utakon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.