VV Edina egy igazi túlélő! Az erdélyi lány teljesen összeroppant, amikor egy évvel ezelőtt elvesztette édesapját és szerelmét. Szakemberhez fordult, hogy lábraálljon. 

Jó körülmények között nőtt fel az erdélyi lány, akinek csak a tanulásra kellett koncentrálnia, édesapja az egész családot eltartotta. Egyik pillanatról a másikra törtek össze az álmai, amikor egy banális betegség miatt édesapja hirtelen elhunyt. A megélhetésük került kockára, továbbtanulás helyett Edinának is dolgoznia kellett.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

„Apukám egy fülgyulladással került kórházba, nem gondoltuk volna, hogy négy hét múlva meghal, mert az orvosok félrekezelték. Gyulladás keletkezett a szervez­e­tében, ami lassan ráhúzódott a fogára, az arcüregére. Amikor Kolozsvárra szállították egy másik kórházba, utazás közben meghalt. Hiába pereltünk" - emlékezett vissza Edina, akiben egy barátja tartotta a lelket, akibe szép lassan szerelmes lett. Nem tarthatott sokáig a kapcsolata, a fiú egy diszkóbalesetben életét vesztette. A lány a dupla tragédiát nem tudta egyedül feldolgozni, szakembertől kért segítséget, össze ne roppanjon a fájdalom alatt.

„Pszichológushoz kellett fordulnom, olyan mélypontra kerültem, nem láttam kiutat. Nem tudtam főiskolára menni, és nem volt a családomnak semmi bevétele, el kellett mennem dolgozni. Át kellett értékelnem mindent. Olyan kemény dolgokat tapasztaltam meg a saját és mások életében is, amit sok ember fel sem tud fogni.

Sokan nem tudják, milyen érzés elengedni valakit úgy, hogy annyira fáj, úgy érzed, ezt nem éled túl. Amikor elveszítünk valakit, csak akkor döbbenünk rá, nem biztos, hogy  jól viselkedtünk vele. Olyan kérdések tódulnak az ember agyába, hogy miért nem mondtam meg, hogy szeretem, miért bántottam. Már tudom, hogy minden nap át kell gondolni, hogyan kell viselkedni azzal, akit szeretsz. Szerencsére felálltam, és három hónapja, amióta a VV 7-be bejutottam, újra tudom élvezni az életet” - magyarázta a lány.