A Sugarloaf énekesnőjére rájár a rúd! Sonia ellen már másodszor adtak ki elfogató parancsot, miután hónapok óta bujkál a gyámhivatal és a bírósági végrehajtó elől kislányával.

Ahogy a Life.hu is megírta, az egykori Megasztáros először bujkált kislányával, majd úgy döntött, feldja magát a rendőrségen. Ugyanis Sonia a kislánya édesapja akarata ellenére Magyarországra hozta a gyermeket. Azonban a törvények szerint ezt nem tehette volna meg. A bíróság úgy határozott, Annabellát vissza kell vinnie Londonba, ahol párjával éltek, mielőtt megromlott volna a kapcsolatuk – írja a Blikk

Forrás: Tv2

Állítólag Sonia „önkéntes feladással" is próbálta már menteni magukat. Az átadási kötelezettség előtt másfél órával ügyvédje útján értesítette a végrehajtót, hogy eleget tett a határozatnak, a kislányt Londonba vitte. "Mindezt egy repülőjegy-foglalással és a repülőn készült fotókkal kívánta igazolni. Csakhogy az angol hatóságoknál nem jelezte, hogy a kicsit átadta volna és nem is tette. Egyre jobban rettegek, hogy viselkedése miatt a kislányunk intézetbe kerül, ha a hatóság fogja el valahol" – mondta az apa, aki állítása szerint hónapok óta nem tudott beszélni Soniával.

"Bujkál. Pedig, ha engedte volna rendszeresen látni Annabellát, pár napot együtt tölteni vele, beleegyeztem volna, hogy maradjon nála" – tette hozzá.