Velük indul a nap: alaposan megváltozott Czippán Anett élete

reggel TV2 Mokka reggeli műsor napirend Czippán Anett
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Czippán Anett csak pár napja vezeti a TV2 Mokkáját, így még szoknia kell a hajnali kelést. Az első hét tapasztalatairól faggattuk a Life.hu Velük indul a nap című sorozatában.

A Mokka új műsorvezetőjének másik csatornája, a FEM3 reggeli adásába 8 óra után kellett beérnie, most azonban fenekestül felfordult az élete. A kisfiát egyedül nevelő édesanyának nemcsak a korai keléshez kell hozzászoknia, hanem ahhoz is, hogy nem ő viszi a gyerkőcöt az óvodába, amikor reggelente dolgozik.

Forrás: TV2

"Visszatértek az iskolás éveim érzései, amikor vidéken laktunk és nagyon korán kellett kelnem, hogy beérjek a fővárosi iskolába. Apukám keltegetett, legalább 15 percig próbálkozott életet verni belém, majd a 6 órás busszal sikerült elindulnom."

Anett a Life.hu-nak elárulta, hogy soha nem szeretett korán kelni, igazi éjszakai bagoly típus. Az anyaság azonban magával hozta a változást is. Nem lett ugyan pacsirta, de kénytelen kipattanni az ágyból, ha úgy hozza az élet. "Egy anya megszokja, hogy éjszaka akár többször is ki kell pattannia az ágyból a gyerekéhez. Az viszont biztos, mostantól a telefonomon a legdurvább ébresztőhangot állítom be, hogy mindenképpen felébredjek" - mesélte.

"Az új feladatom előtt volt időm Olivér felkészítésére, a mokkás reggeleken nyilvánvalóan ő még aludni fog, mikor nekem már indulnom kell. Az apukája sokat segít, ilyenkor a legtöbbször nála alszik majd, és ő viszi óvodába, de szerencsére édesanyámra is tudok számítani" - mondta Anett, aki tavaly augusztusban vált el férjétől, Rendes Zoltántól. A pár öt évig élt együtt - nagyon szerelmesek voltak egymásba, de a mélyrepülés után a házasságukat már nem tudták megmenteni.

"Reggelizni általában a kocsiban szoktam. Amikor a FEM3-nál vezetem a reggeli műsort kicsit később kell beérnem, van időm egy szendvicset készíteni. A mokkás napokon ezt inkább előző este összekészítem. Helytelenül bár, de sokszor hagyom el a reggelit, élő adás előtt viszont ezt nem tehetem meg. Hajlamos vagyok ugyanis a hirtelen rám törő farkaséhségre” - árulta el Anett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.