Technikai baki csúszott a Rising Starba - Peter Srámek rajongói bundát kiáltottak

Forrás: Facebook/TV2 -
TV2 Peter Srámek Rising Star
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bundával gyanúsították a Rising Star készítőit Peter Srámek szavazói, de kiderült, nem erről van szó. A TV2 sajtóközleményben tisztázta az ügyet. 

A Rising Star fináléjában Peter Srámek az első körben egy százalékkal verte Alfrédot, majd a másodikban, Czibi Norbert előadása után, a szavazás lezárását követően néhány másodpercig úgy tűnt, ő lesz a továbbjutó, aztán a végeredmény mégis mást mutatott. A nézők persze bundát kiáltottak, a TV2 sajtóosztálya a következőt adta ki közleményben:

Forrás: Facebook/TV2

"Néhány másodperces probléma adódott az applikációt összesítő számítógép és a képernyős feliratot létrehozó rendszer között. Ezért fordulhatott elő, hogy az összesített eredmény csak röviddel a szavazás lezárulta után jelent meg. A szavazatszámlálás zárt rendszer, melyet közjegyző hitelesít. Mint mindig, ezúttal is ő ellenőrizte a végeredmény valódiságát."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.