Tatár Csilla: „Izgalmas feladatok várnak rám a köztévénél"

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
MTVA Szabó Ádám zene Harsányi Levente Csemer Bogi Boggie Tatár Csila köztévé Eurovíziós Dalfesztivál A Dal Mujahid Zoli Éliás Jr.
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Dal minden idejét lefoglalja Tatár Csillának, de ő egy percig sem bánja, mert élete jelenlegi szakaszában az álmai válnak valóra. Az ország egyik legnagyobb zenés show-jának háziasszonyával zenéről, kikapcsolódásról és a rá váró feladatokról beszélgettünk.

Tatár Csillát éppen ruhapróba közben faggattam A Dal próbanapján. A műsorvezető otthonosan mozgott új munkahelyén és látszott, lelkesen készül a középdöntőre.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Hogy érzed magad a köztévé berkei között, A Dal csapatában?
Imádom! Mivel a gyártó cég munkatársait régóta ismerem, így a stáb tagjai sem voltak idegenek, régi barátként köszöntöttük egymást. Amikor gyermekkorod óta vágysz valamire és végre eléred a célod, megéled az álmaid, az egy igazán felszabadító érzés. A jelenlegi munkám kapcsán nincs semmi, ami a kedvemet szeghetné. Szeretek ebben a műsorban dolgozni.

Milyen a viszonyod a zenével?
Zenefüggő vagyok, az öltözőmben is mindig zene szól, amikor készülök és ezek nem chill out dalok, hanem zúzósabb számok, például Nirvana vagy Pink. Nálam otthon sincs soha csend, valami háttérzajnak mindig kell lennie. A Dal alatt is, amikor takarásban vagyok és énekel a színpadon egy-egy énekes, nem bírok egy helyben állni, biztos, hogy jár kezem-lábam.

Vannak praktikáid, amivel vigyázol a hangszálaidra, mert az a hír járta, hogy A Dal show-ja előtt veszélyben volt a hangod?
Úttörője voltam az influenzajárványnak, és padlóra küldött A Dal kezdete előtt egy héttel. A betegség ráment a hangszálaimra, a tüdőmre és lázas voltam. Az adás előtt öt nappal megnémultam. Még időnként köhécselek, ezért nagyon vigyáznom kell a hangomra, a műsor alatt mindig ott van a takarásban méz és Salvus víz.

Van kedvenc dalod? Elárulod, te kit küldenél Bécsbe az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Tóth Vera dalát nagyon szerettem, ő az egyik kedvencem volt, sajnálom, hogy kiesett. Mellette még a két Bogi dala érintett meg. Fiúk közül pedig Szabó Ádám, Mujahid Zoli és Éliás Gyula a favoritom. A Pankastic! muzsikájának pedig a hangulatát szeretem. Általában akkor hallgatom, amikor munkába jövök, át az Árpád hídon, nézem a kocogó embereket a szigeten és élvezem, hogy minden kerek.

Harsányi Leventével milyen együtt dolgozni?
Nagyon jól működik kettőnk között a kémia. Az öltözőnkben, adás előtt mindig jó a hangulat. Leviben soha semmi feszültség nincs az élő show előtt, nyomja a poénokat, amíg rajtam dolgozik a sminkes és a fodrász. Ilyenkor összemondjuk a szöveget és jót tesz nekem az ő laza, vicces stílusa. Zseniális olyan emberrel dolgozni, aki szeret és kölcsönösen segítjük egymást.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

Hogy kapcsolsz ki egy-egy adás után? Hogyan töltődsz fel?
Iszonyúan elfáradok az adás végére és teljesen leengedek. A szombati élő show számomra 12 óra masszív koncentráció. Amikor vége a műsornak általában elmegyek vacsorázni a barátaimmal, akik vendégként megnézték az élő show-t, vagy hazamegyek és otthon egy finom pohár borral lazítok. Hétközben pedig futással töltődöm fel, egy kiadós kocogással elengedem a feszültségeket.

Azt már tudod, A Dal után milyen feladat vár rád a köztévénél?
Igen, tudom, de még nem mondhatom el. Azt viszont elárulhatom, hogy izgalmas dolgok várnak rám, ebben már százszázalékig biztos vagyok.

Belestünk Tatár Csilla öltözőjébe

A Life.hu A Dal középdöntője előtt Tatár Csilla öltözőjében járt, ahol a műsorvezető stylistjával beszélgettünk.

A minit szereti: Tatár Csilla csodás lábaitól egyelőre nem kell elbúcsúznunkhttp://www.life.hu/trend/20150208-tatar-csilla-szivesen-visel-miniruhat-es-nem-szereti-a-mukormot.htmlA Dal 2015 műsorvezetője soha nem viselne póthajat vagy műkörmöt, csinos lábait viszont szívesen megmutatja élő adásban. És ez így lesz a jövőben is.Trend--Tatár Csilla szexi kis fekete papírruhában vezeti A Dal elődöntőjéthttp://www.life.hu/trend/20150207-tatar-csilla-a-dal-eurovizios-dalfesztival-elodontojet-egy-fekete-papirruhaban-vezeti.htmlTovábbra is a végtelen lábak és a hosszú combok a leghangsúlyosabbak A Dal élő adásában. Tatár Csilla egyszerűen gyönyörű!Trend--Új munkahelyén, a köztévében szelfizett Tatár Csillahttp://www.life.hu/bulvar/20150112-tatar-csilla-a-tv2-tol-az-mtva-hoz-igazolt-a-dalt-vezeti-majd.htmlÚgy tűnik, jól érzi magát új munkahelyén Tatár Csilla. A műsorvezető A Dalban kapott feladatot.TV + BulvárOrigoCzippán Anett foglalja el Tatár Csilla helyét - ezt ti sem gondoltátok volna!http://www.life.hu/bulvar/20150106-czippan-anett-lesz-tatar-csilla-utodja-a-tv2-reggeli-musoraban-a-mokkaban.htmlHoppá! Éppen tegnap szavaztattuk meg veletek, hogy szerintetek ki ül be Tatár Csilla megüresedett székébe a TV2 reggeli műsorába, a Mokkába. Mára kiderült, ki lett a befutó!TV + Bulvár--Tatár Csilla: „Életem végéig gyászolni fogom a meg nem született kisbabánkat"http://www.life.hu/bulvar/20141218-tatar-csilla-elvesztette-kisbabajat-gonczi-gabortol-eloszor-meselt-errol-a-tragediarol.htmlTatár Csilla a Story magazinnak adott interjújában beszél hosszasan arról, miért 2014 eddigi legrosszabb éve. Válása és munkahelyváltása ismert, babája elvesztéséről azonban még soha nem nyilatkozott. Eddig.TV + BulvárOrigoA Mokka leáll egy időre, a közmédiához mehet Tatár Csillahttp://www.origo.hu/teve/20141209-a-kozmediahoz-mehet-tatar-csilla.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.