Az egykori Vörösmarty mozi új üzemeltetőhöz került. A Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány működtetheti tovább a 2014 márciusában bezárt egykori patinás intézményt, az alapítvány pedig Kárász Róberté, melynek alapítója Törőcsik Mari.

 

Kárász Robi, a TV2 Mokkájának műsorvezetője a saját szemfülességének köszönheti, hogy megvalósíthatja álmát. Tavaly véletlenül vette észre, hogy az egykor szebb napokat megélt mozi bezárt. A tettek mezejére lépett, pedig környezete igyekezett lebeszélni.
„Írtam a tulajdonosnak, a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy ebben a helyiségben meg tudnánk valósítani az alapítvány álmait. Azt, hogy a megváltozott munkaképességűeknek munkahelyet teremtsünk. Pályázati anyagot, üzleti tervet készítettünk, hogyan szeretnénk üzemeltetni a mozit. Terveink szerint felújítjuk, és újraértelmezve ismét megnyitjuk. Szerdán a Fővárosi Közgyűlés döntött arról, hogy megkaptuk" - kezdett bele a csípős nyelvű Kárász, aki úgy tervezi, hogy nem egy hagyományos művészmozit hoznak létre, hanem egy komplex közösségi és kulturális teret. Az üzemeltetésre, kialakításra 100 millió forintra van szükségük, jelenleg 50 millió forintból gazdálkodnak.

Forrás: Tv2

„A közismert művészek által felajánlott macik árverezéséből eddig 25 millió forint jött össze. Azt mondtam, ha van már ennyi pénzünk, akkor még egyszer ennyit össze tudunk gyűjteni. Összejött! Úgy tervezem, hogy a kisebb moziteremnek meghagyjuk a funkcióját, a nagyot viszont újraértelmezzük. Ebben alakítanánk ki a kávézót, ahol megváltozott munkaképességűek szolgálnák ki a vendégeket. Itt a háttérben pedig némafilmeket vagy fekete-fehér filmeket is vetítenénk. Fiatalos helyet, de nem romkocsmát tervezek, ahová nemcsak az egyetemistákat, de a környékbeli üzletembereket is be szeretnénk csábítani. Az elmúlt években rengeteg művésztől kértem macit, ők akkor felajánlották, ha megvalósítom az álmaimat, akkor szívesen jönnek irodalmi, zenés esteket tartani. De tervezek bemutatkozási lehetőséget fiatal tehetségek számára is. Szerintem most lehet csak igazán a kultúrával fiatalokat bevonzani. Budapest és az ország eljutott odáig, hogy a kultúrának közösségmegtartó ereje van. Ha van színes, minőségi kínálat, akkor többféle embert tudsz megcélozni, mintha csak mozit csinálnál. Két éve hallgatom, hogy ne csináld, nem tudod megcsinálni, mégis sikeres lett az alapítványom. Most megtaláltam a helyet, beleszerettem, és ebből egy csodát fogok építeni, munkahelyet teremtve a fogyatékkal élők számára" - tette hozzá a telet Kambodzsában töltő műsorvezető.