Egy éve tűnt el a maláj gép - még mindig keresik

repülő utasszállító Malájzia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Májusban újratervezik a Malaysia Airlines légitársaság egy évvel ezelőtt eltűnt utasszállító repülőgépének felkutatását célzó műveletet, ha addig nem sikerül a gép nyomára bukkanni - jelentette be Liow Tiong Lai malajziai közlekedési miniszter. 

A Boeing 777-es típusú utasszállítónak pontosan egy éve, tavaly március 8-án veszett nyoma útban Kuala Lumpurból Pekingbe, 239 emberrel a fedélzeten. A gép egy órával a felszállás után tűnt el a radarokról. Roncsait azóta sem találják, de az Indiai-óceán egy 60 ezer négyzetkilométeres részére összpontosított keresési művelet folytatódik. A malajziai hatóságok januárban hivatalosan balesetnek minősítették az MH370 járat eltűnését, és bejelentették, hogy a fedélzeten tartózkodók feltehetően kivétel nélkül mind életüket vesztették.

Forrás: AFP/Fred Neeleman

A miniszter most azt mondta, mérsékelten derűlátó abban a tekintetben, hogy a repülőt megtalálják az óceánnak abban a részében, ahol jelenleg zajlik a víz alatti kutatás. Hozzáfűzte, hogy amennyiben viszont május végéig nem bukkannak meggyőző nyomra, újra át kell gondolni a keresési műveletet, vagyis újra át kell nézni a rendelkezésre álló összes adatot, és új terveket kell készíteni, május végétől ugyanis rossz időjárási viszonyok uralkodnak a térségben.

A maláj illetékesek a tragédiával kapcsolatban több tanulságot levontak. Mindenekelőtt fokozták a levegőben lévő járatok figyelését, így a Malaysia Airlines repülőgépeinek jelentős része már tízpercenként automatikusan ad helyzetjelentést, ezenkívül tökéletesítik a polgári radarokat is.

Amatőr felvétel került elő az Ukrajnában lezuhant maláj gépről - 18+http://www.life.hu/news/20141117-az-ukrajnaban-lezuhant-malaj-geprol-amator-video-felvetel-kerult-elo.htmlA Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata júliusban zuhant le Kelet-Ukrajnában. A gépet rakétával lőtték le. A zuhanás utáni pillanatokról került elő most egy amatőr felvétel, amelyet Hrabove város egyik lakója készíthetett.News--Újabb holttesteket találtak a lezuhant maláj gép környékénhttp://www.life.hu/news/20141112-a-lezuhant-malaj-gep-kapcsan-ujabb-holttesteket-talaltak.htmlÚjabb emberi maradványokra bukkantak négy hónappal a maláj gép kelet-ukrajnai tragédiája után a térségben vizsgálódó holland szakértők.News--A maláj gép magyar túlélője tiltakozik az őt ért vádak ellenhttp://www.life.hu/bulvar/20140806-a-malaj-gep-magyar-tuleloje-az-rtl-klub-fokusz-musoraban-tagadta-az-ot-ert-vadakat.htmlFolytatódik Horváth Zoltán kálváriája, aki állítja, ő a maláj gép magyar túlélője, sokan viszont csalónak tartják.TV + Bulvár--Megtalálták a maláj gép második fekete dobozát ishttp://www.life.hu/news/20140718-a-lezuhant-malaj-gep-masodik-fekete-dobozat-is-megtalaltak.htmlMegtalálták a lezuhant malajziai utasszállító gép második fekete dobozát is a mentőalakulatok péntek reggel a kelet-ukrajnai Donyeck megyében. Az Egyesült Államok szerint föld-levegő rakétával lőtték le a gépet. Putyin Ukrajnát okolja, amiért a térségben nincs béke, de NEM tagadta, hogy oroszbarát szeparatisták lőhették le a gépet. Közben öt embert nem azonosítottak még, nem tudni magyar áldozatról.News--Lemondtak a maláj gép megtalálásáról az ausztrálokhttp://www.life.hu/news/20140428-uj-szakasz-indul-az-eltunt-malaj-gep-utani-kutatasban.htmlAz ausztrál hatóságok letettek arról, hogy bármit is találjanak a tenger felszínén a maláj repülőből.News--Hivatalos: az Indiai-óceánba zuhant a maláj géphttp://www.life.hu/news/20140324-a-malaysian-airlines-sms-t-kuldott-az-utasok-hozzatartozoinak-hogy-a-gep-eltunt-valoszinu-az.htmlA Malaysian Airlines SMS-t küldött az utasok hozzátartozóinak arról, hogy a gép eltűnt. A legújabb kutatási eredmények szerint belezuhant az Indiai-óceánba - tudósít az Origo.hu. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.