Koltai Róbert és Pogány Judit fiát, P. Koltai Gábort 2010-ben vádolták meg adócsalással, öt hónapon keresztül volt előzetes letartóztatásban milliárdos összegű fiktív számlázás és pénzmosás gyanúja miatt.

A Blikk információi szerint most jól alakulnak a dolgok a Koltai tulajdonában lévő Filmsziget Művészeti Kft. ügyvezető igazgatója, P. Koltai Gábor ügyében.

P. Koltai GáborForrás: MTI

„Elek Andrásnak, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság osztályvezetőjének a meghallgatása fontos lépése volt a pernek. Véleményem szerint az általa elmondottak teljes mértékben a védekezésünket támasztották alá, és semmilyen módon sem a vádhatóság feltételezéseit" – mondta el a lapnak P. Koltai, akinek első dolga volt értesíteni szüleit a fejleményekről.

„Az alvállalkozó produkciós stúdiója alkalmas volt világszínvonalú animációs film előállítására. Már akkoriban legalább 25 alkalmazott dolgozott a komputereken, és a DVD-ken látható munkafázisok is megfeleltek a költségnyilvántartásnak" – mondta el a keddi tárgyaláson Elek András.