Megválik hosszú tincseitől Ördög Nóra

Forrás: TV2 -
haj Az ének iskolája Ördög Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ördög Nóri meglepő bejelentést tett Az ének iskolájában. A műsor igazgatónőjét megihlette az egyik felvételiző diáklány, aki rövid, fiús hajat viselt, pont olyat, mint korábban Nóri.

A 12 éves Nagy Bogi Balmazújvárosból érkezett felvételizni. A rövid, fiús frizurás tinilány, akivel vasárnap este a nézők is megismerkedhetnek a TV2-n, nagyon meglepte a zsűrit, amikor elárulta, hogy Ördög Nóri inspirálta, amikor levágatta a fürtjeit.

Forrás: TV2

„Imádtam, amikor rövid hajat viseltem, könnyű volt kezelni, lehet, hogy miattad ismét levágatom" – jelentette ki a műsorvezető, akinek jelenleg már a válla alá érnek barna fürtjei.
Nórát 2010-ben 29 év után Hajas László mesterfodrász szabadította meg hosszú, göndör fürtjeitől és rövid, fiús frizurát vágott neki. Szerencsére férje, Nánási Pál is áldását adta a drasztikus változásra. Nóri csak kislánya, Mici születése után kezdte el újból növeszteni a haját, mert a terhessége vége felé már ritkán jutott el fodrászhoz.

Forrás: Tv2
Az ének iskolája: Szandit időutazásra repítették a határon túli diákok http://www.life.hu/bulvar/20150401-hataron-tuli-diakok-idoutazasra-repitettek-szandit-az-enek-iskolajaban.htmlMegállíthatatlanok a határon túli magyar tehetségek, akikből többen is felvételt nyertek Az ének iskolájába. A TV2 tehetséggondozójának első adásában csak ámultunk a sok remek hangú lurkó hallatán. TV + Bulvár--Megijesztették a tinilány könnyei Dér Henithttp://www.life.hu/bulvar/20150402-megijesztettek-a-tinilany-konnyei-der-henit-juhos-zsofi-magantanarat-az-enek-iskolajaban.htmlA közismert énekesnő magántanítványa is bekerült a TV2 produkciójába, Az ének iskolájába, aminek könnyek között futott neki. Vajon ennyire érzékeny ez a fiatal lány vagy valami egészen más áll a háttérben?TV + Bulvár--Hevesi Tamás egykori zenésztársa Az ének iskolája tanulójának édesapjahttp://www.life.hu/bulvar/20150402-hevesi-tamas-egykori-zenesztarsa-az-enek-iskolaja-tanulojanak-gyuris-lucanak-az-edesapja.htmlNem esett messzire az alma a fájától! Az ének iskolája kis tanítványának édesapja a 80-as évek közismert zenekarának volt a gitárosa. TV + Bulvár--Caramel nem bírja tovább: vissza kell vennie a tempóbólhttp://www.life.hu/drlife/20150404-molnar-ferenc-caramel-tul-sokat-dolgozik-pihennie-kell.htmlRengeteget dolgozik mostanában Caramel, ám ő is érzi, vissza kell vennie a tempóból - a saját érdekében. Dr. Life-- Először együtt az Ének iskolája új zsűrije - Ördög Nóra erősíti a csapatothttp://www.life.hu/bulvar/20150223-ordog-noraval-erosodott-az-enek-iskolaja-csapata.htmlCaramel a Facebook oldalán posztolt egy fotót, amin az Ének iskolája zsűricsapata ismerkedik egymással és a feladattal.TV + Bulvár--Napról-napra él Az ének iskolája kis énekese és családjahttp://www.life.hu/csalad/20141014-az-enek-iskolaja-enekese-mata-ricsi-es-csaladja-szukos-anyagi-korulmenyek-kozott-el.htmlAz ének iskolája felfedezettje nagyon szűkösen él családjával. Bár szülei mindent megtesznek azért, hogy Ricsinek és három testvérének megadjanak mindent, most kilátástalan helyzetbe kerültek, ezért csak a jószándékú emberekben bízhatnak.CsaládVisszaül a Heti hetesbe Hajós András - Már alig várjahttp://www.life.hu/bulvar/20150117-hajos-andras-az-rtl-2-heti-hetes-musoraban-ujra-szerepel.htmlLassan két éve, hogy a TV2-n látjuk Hajós Andrást, a Sztárban sztár és Az ének iskolája zsűritagjaként. Nos, most újra a konkurenciát erősíti. TV + BulvárFotó: Szabó Balázs/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.