Damu Roland az egykori Hal a tortán-beli botrányáról vallott: "Hergeltek, és én egy idő után, főleg az alkohol hatása alatt, igazi balhét kreáltam"

Fotó: Nagy Attila - Origo -
Damu Roland Hal a tortán
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TV2 Hal a tortán-jában elhíresült estét is megemlíti önéletrajzi könyvében Damu Roland. A színész arról ír, miért volt ideges azon a bizonyos napon, és hogy miért öntött fel a garatra.

"És jött a negyedik este, nálam. Akkor már Palácsikkal éltem. Kora reggeltől a kaját készítettük. Szépen el is készültem. Úgy volt, hogy a többiek este hétre jönnek. A zenészbarátaimat kértem meg, hogy jöjjenek el. Ők Hajdúszoboszlón játszottak egy csárdában, és nagyon jó cigányzenészek voltak. Rengetegszer buliztam velük. Megjöttek a zenészek, és vártunk. Majd egyszer csak szól az asszisztens, hogy baj van, mert eltűnt Kelemen Anna" - idéz Az igazság című könyvből a Blikk.

Fotó: Nagy Attila - Origo

Damu írásából kiderül, Annát végül is nem tudták előkeríteni. "El kellett játszanom, hogy Anna beteg lett, és felhívtam telefonon, mintha a vonal másik végén Kelemen Annával beszélgetnék, és nyugtatgattam, hogy gyógyuljon meg, nincs semmi baj, ha nem jön el. (...) Már kilenc óra is elmúlt. Én a stáb nálam tartózkodó tagjaival elkezdtem piálni. Az előétel kiszáradt, a bográcsban kihűlt a pörkölt. Nagyon ideges lettem."

Damu arról is beszámol, hogy azért akadt ki, mert az említett körülmények között félrehúzta az egyik asszisztens, hogy egyezzenek meg, mindhárman győztesek lesznek, mert a jelenlegi pontozás alapján Kelemen Anna vezet. "Ordítottam, és nagyon obszcén, vulgáris, gusztustalan szavakat mondtam. Csak később jöttem rá, hogy pontosan ez volt a cél. Hergeltek, és én egy idő után, főleg az alkohol hatása alatt, igazi balhét kreáltam. Hogy tényleg jó kis balhé legyen, és a műsornak legyen nézettsége, felrúgtam egy spanyolfalat, ami a kertemben volt felállítva. Elzavartam a stábot. Ők nagy dérrel-durral elmentek" - írja, majd hozzátette, a Jóban Rosszban egykori producerének, Grandénak és Árpa Attilának nem volt kifogása azzal kapcsolatban, hogy az anyag adásba menjen, ő pedig nem is láthatta a felvételt.

Kínos percek a Frizbiben! - Cicciolina pucér melleivel inzultált egy vendégethttp://www.life.hu/bulvar/20150521-a-tv2-frizbi-hajdu-peterrel-cimu-musoraban-cicciolina-produkcioja-kiverte-a-biztositekot.htmlBár a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsora mindig tartogat meglepetéseket, a legutóbbi rész felvételén történtek a műsorvezetőt és a szerkesztőket is meglepték. Cicciolina, az adás vendége úgy gondolta, jó ötlet, ha megmutatja zenés-vetkőzős produkcióját. A történtekről az egyik, a felvételen részt vevő vendég számolt be, de a műsor főszerkesztője, Végvári Tibor és maga Ilona is hozzászólt a történtekhez. TV + BulvárFotó: Szabó Balázs/Life.huLefárasztották éjszaka a magyar lányok a Forma-1-es pilótákathttp://www.life.hu/bulvar/20150526-lefarasztottak-ejszaka-a-magyar-lanyok-a-forma-1-es-pilotakat.htmlNem csak egy városi legenda, hogy a gyönyörű magyar lányoknak a Forma1-es pilóták is nagy rajongói. A hamarosan boltokba kerülő, A láthatatlan légiós című könyvből ez világosan kiderül!TV + Bulvár--Kulcsár Edina a világ legszebb helyéről posztolt fotóthttp://www.life.hu/bulvar/20150526-kulcsar-edina-szepsegkiralyno-a-miss-world-elso-udvarholgye-a-vilag-legszebb-helyerol-a-grand.htmlSokan vágynak rá, hogy eljussanak a Grand Canyonhoz. A hatalmas tér és lenyűgöző sziklafalak Kulcsár Edinát is megihlették.TV + Bulvár--VV Zsuzsa a köztévén félpucérkodotthttp://www.life.hu/bulvar/20150526-vv-zsuzsa-a-kozteven-felpucerkodott.htmlVV Zsuzsa vágya, miszerint levetkőzne egy lapnak, félig-meddig megvalósult. Vetkőzött, de nem egy férfilapnak, csupán a Duna World nézőinek, és nem teljesen pucérra, csupán egy szál ezüst bikinire. TV + Bulvár--BulvárRap Hegyi Rolival: „Lefulladsz úgy, mint a Dzsudzsák Balázsnak a verdája"http://www.life.hu/bulvar/20150526-bulvarrap-hegyi-rolival-benne-dzsudzsak-balazs-ordog-nora-liptai-claudia-szabo-zsofi.htmlÚjra itt a BulvárRap Hegyi Rolival, benne pedig az elmúlt egy hét legfontosabb celeb hírei.TV + Bulvár--Exkluzív interjú! A Life.hu-nak nyilatkozott Kelly Osbournehttp://www.life.hu/bulvar/20150526-kelly-osbourne-becsbe-erkezett-egy-jotekonysagi-rendezvenyre.htmlEgy jótékonységi rendezvényre érkezett Bécsbe a híres énekesnő, Kelly Osbourne, akit a Life.hu riportere rögtön mikrofonvégre is kapott. TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.