Kárász Róbert: "Lehet, hogy én nem voltam kellően kényeztetően udvarias Alekosszal, de a büdös életbe nem tudnék oda eljutni, ahova Sebestyén Balázs és csapata"

Forrás: Facebook/Mokka -
Kárász Róbert Alekosz Sebestyén Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hét sztorija vitathatatlanul Demcsák Zsuzsa és Kárász Róbert Mokka-beli Alekosz-interjúja, azaz az arra való médiareakciók.  A két műsorvezetőre egykori kolléga is kiakadt, de Dopeman, majd  Orbán Ráhel sem rejtette véka alá a véleményét. Az esetet Sebestyén Balázsék is megvitatták reggeli rádióműsorukban, szerintük a műsorvezetők elvetették a sulykot. Kárász Róbert előbb pénteken, majd szombaton is posztolt az üggyel kapcsolatban. 

"Nem mintha nem lenne fontosabb dolgom az Alekosz ügynél, de most úgy érzem pár gondolatot lejegyzetelnék. Az üggyel kapcsolatban sok ember kritikáját el tudom fogadni. Voltak telefonok, emailek, fb posztok, így aztán már tegnap is megosztottam néhány ide vágó gondolatot itt, a közösségi oldalon. A Bors c. bulvár laptól tegnap átküldtek a TV2 sajtóosztályára egy készülő cikket azzal kapcsolatban, hogy a Morning Show csütörtöki adásában is téma volt az Alekoszos beszélgetés" - kezdi Kárász hivatalos Facebook-oldalán, majd azt nehezményezi, hogy a napilap cikke nem úgy jelent meg, ahogy azt "megkapták előzetesen"

Forrás: Facebook/Mokka

A TV2 így foglalt állást

A Life.hu megkereste a csatorna Kommunikációs és kapcsolati osztályvezetőjét, Hogy megtudjuk a csatorna hivatalos álláspontját és a következő választ kaptuk: „Nem kommentáljuk az esetet" – írta kérdésünkre Koltay Tamás.

A Mokka műsorvezetője Sebestyén Balázsékról is kifejti véleményét: "Hát igen. Balázs és csapata, akik intelligensen szoktak humorizálni….Akik annyira intelligensen humorizálnak és annyira tudják, hogyan kell valamit jól csinálni, hogy egyik alkalommal véletlenül annyira 'intelligensek' lettek, hogy vihogva poént, viccet csináltak egy gólyatáborban brutálisan megvert, megerőszakolt diáklány esetéből. Ha már Sebestyén Balázs arról beszélt a reggeli műsorában, hogy az Alekoszos interjút a médiaiskolában kellene tanítani - mint elrettentő példa –akkor arra kérem, hogy a nemi erőszakból viccet csinált beszélgetésüket is tegyék be a tananyagba, hivatkozva arra, hogy ebből – joggal –feljelentés született" - írja, majd korábbi kommentjéből is idéz.

Te hogy látod a történteket?

"Lehet, hogy én nem voltam kellően kényeztetően udvarias Alekosszal, de a büdös életbe nem tudnék oda eljutni ahova Sebestyén Balázs és csapata, akik élő adásban csináltak viccet annak a lánynak a tragédiájával kapcsolatban, akit brutálisan megvert, majd megerőszakolt egy férfi egy gólyatáborban. Na, ez a műsorvezetés szégyene. A legkevésbé sem érdekel, hogy a Morning Show-ban mi a véleménye a műsorvezetőknek rólam. Egyvalamit azonban megígérhetek önnek: ha legközelebb Alekosz a Mokka vendége lesz, nagyobb tisztelettel állok (ülök) elé és nem fogom kimutatni véleményem, sem verbálisan, sem non-verbálisan. Sőt megpróbálok mindenkivel úgy beszélgetni (nem fog menni, előre mondom), hogy megfeleljek mindenkinek.”

Ha még esetleg nem láttad volna a vitát generáló beszélgetést, itt megnézheted.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.