A kutyák nem szeretik azokat az embereket, aki utálatosak gazdájukkal, és ételt sem fogadnak el olyantól, aki semmibe veszi gazdájukat - derítették ki japán kutatók.

A Kiotói Egyetem szakemberei szerint ez azt jelenti, hogy az ebek képesek arra, hogy szociálisan együttműködjenek, ez a képesség csak a fajok igen kicsiny számára jellemző, leginkább az emberre és más főemlősökre. 

Forrás: Thinkstock

Fudzsita Kazuo professzor kutatócsoportja 18 kutyát tesztelt három csoportban szerepjátékokon keresztül, amelyek során az ebek gazdáinak ki kellett nyitni egy dobozt. Mindhárom csoportban a gazdit két ember kísérte, akiket a kutya nem ismert korábbról.
Az első csoportban a gazdi segítséget kért a két idegen egyikétől, aki azonban elutasította őt.
A másodikban kért és kapott is segítséget az egyik illetőtől. Mindkét csoportban a harmadik személy semleges maradt, nem utasította el a segítséget, és nem is vett részt a segítségnyújtásban.
A harmadik, kontrollcsoportban, egyik illető sem lépett kapcsolatba vele.
Miután a kutyák végignézték a dobozok kinyitását, ételt ajánlott nekik a szobában tartózkodó két ismeretlen.
Azok a kutyák, amelyek végignézték, hogy gazdijukat elutasítják, nagyobb valószínűséggel fogadták el a kaját a semleges személytől, és semmibe vették a kínálást attól, aki elutasította - mondta el Fudzsita.
Azok a kutyák, amelyek gazdája segítséget kapott, és azok a kutyák, amelyeknek gazdája nem lépett kapcsolatba az idegen személyekkel, nem részesítette előnyben a két idegen egyikét sem.
Először fedeztük fel azt, hogy a kutyák képesek szociálisan és emocionálisan értékelni az embereket függetlenül közvetlen érdekeiktől. Ha a kutyák kizárólag önérdekből cselekedtek volna, nem lett volna különbség a csoportok között és nagyjából azonos számú állat fogadta volna el az ételt minden egyes személytől. 
"Ez a képesség kulcstényező a magas szinten együttműködő társadalom építéséhez, és ez a tanulmány azt mutatja, hogy a kutyák ezt a képességet képesek megosztani az emberrel" - magyarázta Fudzsita. 
Ez a jellemvonás a gyermekeknél mintegy hároméves kor körül jelentkezik - írták a kutatók tanulmányukban, amely az Animal Behaviour tudományos folyóirat júniusi számában fog megjelenni. 
Fudzsita megjegyezte, hogy ez a magatartás nem jellemző valamennyi főemelősre. "Végeztek egy hasonló tanulmányt a legelterjedtebb dél-amerikai majommal, az apella csuklyásmajommal, amelyek bírnak ezzel a képességgel, de nincs bizonyíték arra, hogy a csimpánzok előnyben részesítenének bárkit, hacsak nem származik közvetlen hasznuk belőle" - tette hozzá a professzor.