Szektások szállíttattak le egy fiatal lányt egy budapesti buszról

Forrás: MTI -
szekta BKK Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fekete ruhába öltözött vallási csoport kényszerített arra egy fiatal, miniszoknyást lányt, hogy leszálljon a Budapesten közlekedő 112-es buszról. 

Az ellenőrök és a közterület felügyelők is a lányt leszállára kényszerítőknek adtak igazat. A BKV Figyelő Blog azonban közölte a miniszoknyát és ujjatlan felsőt viselő lány levelét:

"A hétfői napon (június 15-én) egy nagyon furcsa eset történt meg velem a 112-es buszon délután, 2 óra magasságában. A buszra a Szent Orbán térnél szálltam fel. Volt nálam érvényes jegy, amit a felszállásnál kezeltem és a sofőrnek is felmutattam.

Forrás: MTI

Két megállóval odébb felszállt a buszra egy nagyobb társaság. Hat idősebb, hetven körüli hölgy és öt tizenéves gyerek (két fiú és három lány). Mindenki hosszú ujjú, fekete ruhában és nadrágban volt, fekete, zárt cipőben. Volt elég ülőhely a buszon, így maradtam a helyemen a középső ajtónál, ahol ez a társaság is helyet foglalt.

Nem sokkal ezután, úgy egy megállóval odébb, az egyik idősebb hölgy odajött hozzám és megkért, hogy szálljak le a buszról mert öltözékem és kinézetem megbotránkoztatást kelt köreikben. Fiatal, 20 éves lány vagyok és a nagy meleg miatt egy miniszoknya, egy ujjatlan póló volt rajtam és egy lapos szandál, a hajam tüsire volt vágva."

Mikor a lány megkérdezte, mi a problémájuk, a társaság állítólag közölte vele, hogy így a prostituáltak öltöznek, és a körükben lévő fiatalokat ezzel megrontja. A lány közölte, hogy érvényes jeggyel utazik, és nem tilos a miniszoknya viselése, ezért nem száll le. Felajánlotta, hogy előre megy a vezetőfülke mögé, így nem fogják őt látni.

"Odajött még két idősebb hölgy a társaságukból és közölték, hogy nekem ezen a buszon nincs helyem. Fuvaroztassam magamat a stricimmel, biztos, hogy van limuzinja" -írja.

A kép illusztráció Forrás: Thinkstock

"A BAH-csomópontnál ellenőrök szálltak fel a buszra közteresek kíséretében. Kérték tőlem is a jegyet, amit fel is mutattam, majd hátra mentek ahhoz a “vallási” társasághoz. Fél füllel hallottam, hogy rólam beszélnek valamit. Sajnos nem tévedtem. Az egyik közteres odalépett hozzám és kérte, hogy a következő megállónál szálljak le a buszról. Megkérdeztem, hogy miért. Állítólag elővettem a melleimet és stíröltem a társaságban lévő fiatalokat, akik még nincsenek 18 évesek. Közöltem, hogy ez nem igaz! Mivel rajtunk kívül mások már nem voltak a buszon, ezért nem volt, aki mellettem tanúskodjon."

A lány állítása szerint a közterületesek közölték vele, hogy ha egy utas megjelenése sérti az utazóközönséget, akkor távoznia kell a járműről.

Jelen esetben tizenegy ember tett ellenem panaszt és ha nem távozom a járműről, hatósági intézkedést fognak foganatosítani ellenem! Van hat nagykorú tanú egy ellen és jelenleg közszeméremsértés és fiatalkorúak veszélyeztetése a vád ellenem.

"Mivel a héten hosszabb időre külföldre utazom, ezért nem szerettem volna egy rendőrségi ügyet a nyakamba. Sajnos az egész busz ellenem volt, így leszálltam a következő megállóban és megvártam a következő buszt, amivel már nyugodtabban tudtam folytatni az utamat."

Ma még nem lesz kánikulahttp://www.life.hu/news/20150623-a-keddi-hidegfront-miatt-esore-zaporra-zivatarra-es-eros-szelre-kell-szamitani.htmlKedden hidegfront érkezik hazánkba, emiatt eleinte csak néhol, később azonban országszerte számíthatunk esőre és szélre.News--Tragédia! A pályán hunyt el a fiatal sportolóhttp://www.life.hu/news/20150622-a-palyan-hunyt-el-a-fiatal-rogbijatekos-sportolo.htmlMeghalt egy fiatal ausztrál rögbijátékos, aki a kupameccs közben szenvedett súlyos fejsérülést.News--Elhagyhatja Bora Borát a rabságban tartott Patríciahttp://www.life.hu/news/20150622-elhagyhatja-bora-borat-a-rabsagban-tartott-patricia.htmlMagyarországra ugyan még nem térhet haza, de Tahitire elköltözhet Nyíri-Kovács Patrícia, aki négy éve Bora Borán ragadt kisfiával. News--A nap videója: hatalmas arc a pizzalopó cica!http://www.life.hu/news/20150622-macska-probal-pizzat-lopni-video.htmlA cica szemet vetett egy szelet pizzára, és nem tágított, amíg leleményesen meg nem szerezte búvóhelyéről.News--Részegen halálra verte barátnőjét a férfi - Elismerte a gyilkosságot, és részletesen taglalta, hogyan végzett élettársávalhttp://www.life.hu/news/20150623-reszegen-halalra-verte-baratnojet.htmlA 36 éves Dezső halálra verte párját, majd egy présházban rejtette el holttestét. NewsThinkstockPuskás Peti: "Örökké szeretni fogom Kingát" - Elhunyt exkedvesét gyászolja az énekeshttp://www.life.hu/news/20150621-puskas-peti-elhunyt-exbaratnojet-gyaszolja.htmlAhogy a Life.hu is megírta, Puskás Peti gyászol. Az énekes egykori szerelme, Kinga elhunyt, a fiatal lány súlyos beteg volt. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.