Évek óta a Balatonon nyaralnak Sophia Loren magyar unokái

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt -
Sophia Loren gyerekek Carlo Ponti nyaralás Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sophia Loren magyar unokái, Vittorio és Beatrice tökéletesen beszélnek magyarul, és évek óta a Balatonon töltik a nyarat. A két nagymama, a világsztár Loren és Andrea édesanyja is kényezteti a csöppségeket, akik nem is tudják, hogy az olasz nagyi a világ egyik legismertebb asszonya.

Egy valódi Csipkerózsika-mese elevenedett meg, amikor 2004-ben Sophia Loren idősebbik fia, ifj. Carlo Ponti elvette az újbudai Mészáros Andreát, akivel Bécsben, az egyetemen ismerkedett meg. A világraszóló esküvőt Budapesten, a Bazilikában tartották, majd a pár eltűnt a világ szeme elől. Amerikába költöztek, ahol Carlo a San Bernardino Szimfonikus zenekar igazgatója. Két gyermekük született. Az első fiú, Vittorio 2007-ben Svájcban látta meg a napvilágot, és a kislány, Beatrice is ugyanitt született meg 2012-ben. A két, félig magyar kisgyermek rendszeresen nyaral a Balatonon.

Carlo Ponti és Mészáros Andrea esküvője Budapesten 2004-ben Forrás: AFP/Zsolt Demecs

Gyakran jöttök Magyarországra?

Los Angelesben élünk, egy évben egyszer egy-másfél hónapra jövünk Európába és Magyarországra, ahol Andrea édesanyja él. Ilyenkor a bázis Budapest, de innen kirándulunk, megyünk a Balatonra, és utazunk Genfbe édesanyámhoz, Sophia Lorenhez.

Most a Balatonon értelek el titeket. Gyakran pihentek itt?

Pár hetet minden évben a magyar tengernél töltünk. Balatonszárszóra szoktunk járni, egy privát, vízparti házban nyaralunk. Számomra ez a hely a megtestesült testi-lelki nyugalom és béke, olyan, mintha egy kényeztető wellness-szállóban, egy spában lennék. Mindennap tornázom, és megfürdöm a tóban. Ez a környék csodálatos, nincs jelen az a típusú stressz, ami a világ más tájaira és a nagyvárosaira jellemző. Számomra a Balaton az ideális pihenőhely.

Felismernek titeket?

Teljesen hétköznapi módon jövünk-megyünk mindenfelé, senki sem ismer fel minket. Néha Budapesten előfordul, de elvétve. Szeretjük, hogy teljesen elvegyülhetünk, és átlagos életet élhetünk, nem részesülünk különleges bánásmódban Sophia Loren családjaként. De Olaszországban is csak akkor ismernek fel minket, ha édesanyámmal együtt jelenünk meg valahol.

Forrás: Origo

Büszke vagy arra, hogy magyar lányt vettél feleségül?

Nagyon szerencsésnek tartom magamat, hogy rátaláltam Andreára, és a magyar néphez ilyen közel kerültem. Velem, a külföldivel mindenki nagyon kedves és barátságos. Örülök, hogy a gyermekeim félig magyarok, hogy ehhez a néphez tartoznak, ezzel a mentalitással nőnek fel. Olyan tiszta itt még minden, a becsületnek, a közösség összetartó erejének még van jelentése és ereje.

Szereted Magyarországot?

1999 óta járok Budapestre, nagyon szeretem a fővárost és az egész országot, az embereket is beleértve. Van egy óbudai, közismert cukrászda, amelynek én is nagy rajongója vagyok. A pogácsájuk isteni! Nem sok szót tudok magyarul, de azt, hogy pogácsa, azt igen. Ezenkívül az enni, inni, igen, nem szavakat ismerem, de beszélni nem tudok.

A gyerekek beszélnek magyarul?
Természetesen, egy egész kis magyar csapat veszi őket körül Los Angelesben, a babysitterek és a barátaink is magyarok. Anyukájuk is magyarul beszél velük. Büszke vagyok rájuk, hogy ezt a nehéz nyelvet így elsajátították.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Mikor találkoznak a világhírű nagymamával a gyerekek?
Telente szoktunk Los Angelesből elutazni Genfbe az olasz nagymamához. Néha ő is eljön hozzánk látogatóba. Olaszországban viszonylag ritkán fordulunk meg. Mind a két nagymamával, a magyarral és az olasszal is ugyanannyi időt tölt Beatrice és Vittorio.

Számukra van különbség a nagymamák országának életmódja között?
Semmi, mind a két országban jó körülmények között telnek a napjaik, ha látogatóba érkeznek. Mind a két nagymama alaposan elkényezteti őket, ebben nincsen különbség. Hatalmas a versengés a kegyeikért.

Tudják, hogy az olasz nagymama egy híresség?
Nem tudják, számukra csak egy nagymama.

A székesfehérvári koncert ötlete hogyan jött?
Major Istvánnal, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatójával együtt jártam Bécsben iskolába. Onnan származik a barátságunk. Ő kért fel a koncertre, és én örömmel igent mondtam. A Musica Sacra címet viselő lesz a negyedik koncertem Magyarországon, augusztus 18-án a székesfehérvári Nemzeti Emlékhelyen. De előtte még elutazom az édesanyámhoz látogatóba Genfbe.

Palvin Barbi fejjel lefelé száguldotthttp://www.life.hu/sztarok/20150706--palvin-barbi-fejjel-lefele-szaguldott-a-red-bull-air-race-budapesti-versenyhetvegejen.htmlPalvin Barbi bebizonyította, hogy a szépség és a vakmerőség gyakran kéz a kézben jár. A Red Bull Air Race budapesti versenyhétvégéjén a világhírű modell beszíjazta magát egy műrepülő versenygépbe és nemhogy bátran vette a fordulatokat a levegőben, de még biztatta is a pilótát, hogy nyugodtan vállaljon be vakmerő manővereket.TV + SztárokOrigoNem viszi nyaralni gyerekeit Gesztesi Károlyhttp://www.life.hu/sztarok/20150701-nem-viszi-nyaralni-gyerekeit-gesztesi-karoly.htmlNem sok ideje marad majd Gesztesi Károlynak a nyaralásra, hisz annak ellenére sok a munkája, hogy nem játszik már a Jóban, Rosszban napi sorozatban. Így gyerekei nem reménykedhetnek abban, hogy édesapjukkal forró napokat töltsenek el valamely homokos tengerparton.TV + Sztárok--Megműtteti melleit az RTL sztárjahttp://www.life.hu/sztarok/20150706-megmutteti-melleit-horvath-greta-az-rtl-sztarja.htmlA ma esti Szelfiben Gréta beavatja a nézőket következő nagy tervébe. Az RTLII fiatal anyukája szeretne újra elégedetten tükörbe nézni, azért úgy dönt, egy orvosra bízza mellei rendbehozatalát.TV + Sztárok--Pásztor Anna Jokernek öltözve riogatott a VOLT-onhttp://www.life.hu/sztarok/20150706-pasztor-anna-enekesno-jokernek-oltozve-riogatott-a-volton-a-rajongoit.htmlAz énekesnőtől már megszoktuk az extrém, időnként ijesztő maskarákat, most azonban örülünk, hogy nem találkoztunk vele a sötétben a fesztiválon.TV + Sztárok--Botrány! Visszaéltek Kiss Daniella nevével?http://www.life.hu/sztarok/20150706-kiss-daniella-a-miss-world-hungary-szepsegkiralynoje-nevevel-visszaeltek.htmlÚgy tűnik, csúnyán viasszaéltek a Miss World Hungary szépségkirálynőjének nevével. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huKözösen pózol Aurelio exe, Zsófi és VV Dórahttp://www.life.hu/sztarok/20150706-kozosen-pozol-aurelio-exe-zsofi-es-vv-dora.htmlÚgy tűnik, nincsen harag Aurelio korábbi partnere VV Zsófika és jelenlegi barátnője VV Dóri között. A lányok ugyanis a legnagyobb egyetértésben néznek a fényképezőgép kamerájába. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.