Jó hír! Mindent megtesz a MÁV, hogy elő ne forduljon a tavalyi tragédia, amikor egy fiatal a sínek közé esett és életét vesztette Zamárdiban.

Nagyobb biztonságban juthatnak le Zamárdiba és haza a fiatalok, akik vonattal igyekeznek a Balaton Soundra.

Fotó: Tevan Imre - Origo

"A Balaton Sound rendezvényt a MÁV-csoport és a rendőrség kiemelt figyelemmel kezeli. Ennek megfelelően a rendezvény teljes ideje alatt,

a Zamárdi megállóhelyen folyamatos a vasútőri jelenlét 8-12 fővel.

Meghatározott vonatokon a vasútőrök vonatkísérést is végeznek. A vasútőrök munkáját a fonyódi polgárőrök segítik, 2-5 fő utazik a vonatokon. A MÁV-csoport biztonsági szervezetének munkatársai is a helyszínen tartózkodnak a szükséges időben."

A Készenléti Rendőrség is folyamatos vonatkísérést lát el Zamárdiig, szintén az előre kijelölt vonatokon. A rendőrség helyi szervezete az állomáson pedig fokozottan felügyeli a rendet, a biztonságot a fesztivál  idején" - kaptuk a tájékoztatást a sajtóosztálytól.

A MÁV-START több vonatot plusz kocsikkal erősít meg, továbbá hétfő hajnalban a bagolyvonatokat is közlekedteti a mellékelt menetrend szerint.