Meghalt a 16 éves lány, miután megkéselték a melegfelvonuláson

Forrás: Thinkstock -
melegfelvonulás késelés áldozat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Belehalt sérüléseibe vasárnap a jeruzsálemi melegfelvonulás elleni késeléses támadás egyik áldozata, egy 16 éves lány.

A merénylő a hátán szúrta meg a lányt, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. A támadó késekkel a kezében rohant a felvonulás résztvevői közé, és válogatás nélkül szurkálni kezdett a tömegben. Hat embert sebesített meg.

Shira Banki Forrás: Facebook/ Shira Banki

A rendőrség még a helyszínen elfogta a tettest, aki három héttel ezelőtt szabadult a börtönből. A férfit 2005-ben ítélték el egy melegjogi menet résztvevői ellen elkövetett késeléses támadás miatt. Szabadulása után a homoszexuálisok elleni gyűlölködő üzeneteket tett közzé a közösségi médiában, majd megismételte 10 évvel ezelőtti tettét, aminek egy 16 éves lány, Shira Banki lett az áldozata.

„A mi csodálatos lányunkat meggyilkolták, mert egy vidám, élettel és szeretettel teli 16 éves lány volt, aki bátran kiállt amellett, hogy mindenkinek egyforma jogai vannak az életben" – mondták megrendülten a lány szülei. Az eset az egész országot megrázta, rengetegen írtak támogató sorokat a családnak.

Sinkó László lánya megérezte, hogy nagy baj vanhttp://www.life.hu/news/20150803-sinko-laszlo-szinmuvesz-halalarol-beszelt-lanya-sinko-andrea.htmlA legendás színművész lánya szerint édesapja már 2 éve gyengélkedett, amikor július végén kórházba került. Sinkó László 75 éves korában, éppen az ötvenedik házassági évfordulóján ment el örökre.News--Ezreket telepítettek ki az erdőtűz miatt! Rendkívüli állapotot hirdettek Kaliforniában!http://www.life.hu/news/20150803-ezreket-telepitettek-ki-erdotuz-miatt-rendkivuli-allapotot-hirdettek-kaliforniaban.htmlLegkevesebb 12 ezer embert telepítettek ki vasárnapig vagy szólítottak fel a hatóságok otthonaik elhagyására Kaliforniában az állam északi területein pusztító, kéttucatnyi, nagy kiterjedésű erdőtűz miatt.NewsUtolsó roham a kánikula előtt: felhőszakadásra és heves zivatarokra készülhetünkhttp://www.life.hu/news/20150803-heves-zivatarokra-keszulhetunk.htmlBaranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Tolna és Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki a felhőszakadás veszélye miatt. Ezekben a megyékben rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több eső esett. Emellett viharos széllel, jégesővel kísért heves zivatarokra is számítani kell.NewsThinkstockHajléktalanok fürdenek a Szent Péter-téren, Rómábanhttp://www.life.hu/news/20150802-naponta-mintegy-szaznegyven-hajlektalan-tisztalkodik-a-szent-peter-teri-zuhanyzoknal.htmlNaponta mintegy száznegyven hajléktalan tisztálkodik a Szent Péter téri zuhanyzóknál Rómában. NewsAFPÍgy lesz a telefonfülkéből trendi kávézó http://www.life.hu/news/20150801-egy-jellegzetes-piros-angliai-telefonfulkeben-nyitott-trendi-kavezot-ket-ferfi.htmlEgy ikonikus angliai telefonfülkét alakított át Eddie és Steve kávéelosztó helyiséggé. A piros kuckó azóta az üzletemberek kedvenc megállóhelye.News--Megvannak az első fotók Whitney Houston lányának a temetésérőlhttp://www.life.hu/news/20150801-megvannak-az-elso-fotok-bobbi-kristina-brown-whitney-houston-lanya-temeteserol.htmlAhogyan arról korábban a Life.hu is beszámolt: Bobbi Kristina Brown 22 évesen, július 26-án hunyt el. Temetését ma tartják Atlantában.News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.