8 milliárd forint értékű Picasso-festményt foglaltak le

festmény Spanyolország Picasso
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy legalább 25 millió euró (közel 8 milliárd forint) értékűre becsült, Spanyolországból illegálisan kivitt Picasso-festményt foglaltak le egy Korzika partjainál horgonyzó hajón - jelentette be kedden a francia vámhivatal.

A francia hatóságok figyelmét múlt csütörtökön "keltette fel a Fiatal lány feje című Picasso-festmény kivitelére tett kísérlet", munkatársaik másnap megjelentek a Korzika partjainál kikötött hajó fedélzetén - írta közleményében a vámhivatal.

Pablo Picasso Fiatal lány feje Forrás: pabloruizpicasso.net

A hajó kapitánya két dokumentumot tudott bemutatni a festményről, az egyik egy értékbecslés, a másik pedig egy 2015 májusában hozott spanyol bírósági ítélet, amely a képet nemzeti kincsnek nyilvánította, és megtiltotta, hogy kivigyék Spanyolországból - áll a közleményben.

A festmény tulajdonosa Jaime Botin közismert spanyol bankár, akinek családja részt vett az ország vezető bankcsoportja, a Santander megalapításában 1857-ben.

A tulajdonos 2012 decemberében kért engedélyt a festmény kivitelére, hogy azt Londonban elárvereztesse a Christie's-nél. A kulturális minisztérium azonban nem engedélyezte a kivitelt arra hivatkozva, hogy Spanyolország területén nem található más hasonló kép az alkotó adott korszakából. A spanyol legfelsőbb bíróság idén májusban megerősítette, hogy a Fiatal lány feje olyan nemzeti kincset képez, amelynek nem engedélyezhető a külföldre vitele.

210 milliót lopott munkáltatójától a nagymama, hogy fiatal szeretőjének adjahttp://www.life.hu/news/20150804-210-milliot-lopott-munkaltatojatol-a-nagymama-hogy-fiatal-szeretojenek-adja.htmlA 65 éves Sheena Warner egy nyaraláson esett szerelembe a fiatal fiúval, ami megváltoztatta az életét: jelenleg is börtönben ül.News--Több tucat krokodilfejet találtak egy elhagyott mélyhűtőben ausztrál gyerekekhttp://www.life.hu/news/20150804-tobb-tucat-krokodilfejet-talaltak-egy-elhagyott-melyhutoben-ausztral-gyerekek.htmlTöbb tucat rothadó krokodilfejet találtak egy ausztrál kisváros elhagyott boltjának fagyasztójába zsúfolva ausztrál gyerekek.NewsOrigoElképesztő! Cseh Laci sporttörténelmet írthttp://www.life.hu/news/20150804-cseh-laci-uszo-sporttortenelmet-irt.htmlA kazanyi világbajnokság tegnapi napján nemcsak Hosszú Katinka ért el hihetetlen eredményt, másik büszkeségünk, Cseh Laci is sporttörténelmet írt.News--Sárgabarack-pálinkás karamell! Kihirdették az ország tortáját!http://www.life.hu/news/20150804-a-pannonhalmi-sargabarack-palinkas-karamell-lett-2015-ben-az-orszag-tortaja.html2015-ben Magyarország tortája a Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett, ami Szó Gellért salgótarjáni cukrász alkotása. Magyarország cukormentes tortájának pedig a Barackos buboréktortát választották, ami Vasloczki Orsolya műve.News--Mindennapos éneklést vezetnének be az iskolákbanhttp://www.life.hu/news/20150804-mindennapos-eneklest-vezetnenek-be-az-iskolakban.htmlA pécsi nemzetközi kórusfesztivált követően Balog Zoltán, emberi erőforrás-miniszter bejelentette: azt tervezi, bevezetik a mindennapi éneklést az iskolákban. NewsThinkstockMedúza végzett egy thaiföldi turistávalhttp://www.life.hu/news/20150803-meduza-vegzett-egy-thaifoldi-turistaval-koh-phangan-szigeten.htmlEgy igencsak veszélyes tengeri élőlény, egy kockamedúza csípte meg a tengerben lubickoló thaiföldi turistát.NewsThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.