Elképesztően megható, és igen elgondolkodtató kép járta be a világsajtót az elmúlt napokban, amit a The New York Times-nak dolgozó fotóriporter készített egy menekült családról.

Sokunkat megoszt az utóbbi hónapokban zajló menekült kérdés, mind Magyarországon, mind a világban egyaránt. Többször gondolkozik az ember, vajon mi is lehetne a legjobb megoldás, és mit tehetnénk ezekért az emberkért. Ez a kérdés fogalmazódhatott meg Daniel Etter fejében is, aki a görög Kosz szigeten örökítette meg ezt a képet. A felvételt rögtön fel is töltötte a saját Twitter oldalára, ahonnan több ezren kezdték el megosztani a bejegyzést. 

Fotó: Daniel Etter/The New York Times

A fotón szereplők Szíriából menekültek el egy jobb élet reményében. Laith Majid feleségével, fiával, és lányával érkezett meg Törökországból még augusztus tizenötödikén. A család egy gumicsónakon hánykolódott a tengeren, míg partot értek. Összesen tizenöten ültek benne, és a fotóriporter elmondása alapján a gumicsónak két órával az utazás után elkezdett leengedni, és folyamatosan szivárgott bele a víz. A menekültek csurom vizesen, és halálra rémülve értek partot, és szinte csoda, hogy túlélték az utat. A képen tisztán látszik, hogy a család férfi tagja zokogásban tőr ki, és szorosan magához öleli a családját. Daniel azt nyilatkozta, hogy soha nem élt még át ilyen megrendítő, és megható pillanatot. A képek elkészítése után letette a fényképezőgépet, és azonnal a család segítségére sietett.

Pár órával később még összefutott velük, és azt mondták neki, hogy 6500 dollárt fizettek az embercsempészeknek, hogy eljuthassanak Görögországba. 

forrás:(Independent/Guardian)