Rajongók, figyelem! Elképesztő dolog derült ki a Szex és New Yorkról

Forrás: AFP/Neilson Barnard -
forgatókönyv sorozatszereplő szerep Sarah Jessica Parker sorozat szerencse Szex és New York Carrie Bradshaw
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sarah Jessica Parker hihetetlen titkot árult el kedvenc csajos sorozatunkról, amivel mindenkit meglepett.

A cipőboltot nyitó színésznő egyáltalán nem volt oda az ötletért, hogy eljátssza Carrie Bradshaw szerepét, ugyanis nem akart sorozatszínésznőként ismertté válni. Ennek ellenére a jó forgatókönyv miatt részt vett a meghallgatásokon, de amikor kiválasztották a szerepre nagyon szeretett volna kihátrálni az egészből. Még azt is megígérte az HBO-nak, hogy ingyen vállal szerepeket más filmekben, ha nem kell eljátszania Carrie-t. Elég furcsa ezt hallani, igaz?

Forrás: AFP/Neilson Barnard

Az alkotók azonban nem adták be a derekukat, ragaszkodtak a mindenkit túlragyogó színésznőhöz, aki még az első részek után is bizonygatta, hogy szeretné otthagyni a sorozatot. Azért persze utólag már szerencsének tartja, hogy így alakultak a dolgok - és persze mi is, hiszen el sem tudnánk képzelni más színészt Carrie szerepében.

A 8 legnagyobb hazugság, amit a Szex és New Yorkban hallhattál

Bár Carrie-re, Samanthára, Charlotte-ra és Mirandára szinte ikonként tekint sok nő, néhány dologban még ők is tévednek. Eláruljuk, mikben!
Oláh Gergő hatalmas pofont kapotthttp://www.life.hu/sztarok/20150826-olah-gergo-az-rtl-klub-xfaktor-gyoztes-enekes-hatalmas-pofont-kapott-falusi-mariann-enekesnotol-egy.htmlAz X-Faktor győztesének sűrű nyara van, hiszen rengeteg a munkája, amely időnként azzal jár, hogy pofon csapják.TV + Sztárok--Babát vár Cseke Eszter, az On The Spot műsorvezetőjehttp://www.life.hu/sztarok/20150826-cseke-eszter-az-on-the-spot-musorvezetoje-babat-var.htmlAz On The Spot bájos műsorvezetője babát vár – jelentették be hivatalos Facebook oldalukon.TV + Sztárok--Szexi, tehetséges, és nem mellesleg szülinapos - Chris Pine ma 35 éveshttp://www.life.hu/sztarok/20150826-ma-szuletesnapos-a-szexi-hollywoodi-sztar-chris-pine.htmlHollywood egyik legdögösebb színészeként tartják számon, és évek óta a legkeresettebb férfi színészek névsorán szerepel. Chris Pine nem csak minket, hanem hölgyek millióit is elbűvöli sármjával, és tehetségével.TV + Sztárok--Egy fantasztikus nyeremény sorsa: Megható történet!http://www.life.hu/sztarok/20150826-nagy-adrienn-az-rtl-klub-egy-perc-es-nyersz-jatekanak-gyoztese-elmeselte-mire-koltotte-millios.htmlNagy Adrienn az RTL Klub 1 perc és nyersz! játékának egykori milliomos győztese most a műsor újabb évadának augusztus 31-i indulása kapcsán mesélte el, mi lett nagy nyereményének sorsa.TV + Sztárok--Égi jel? Vastag Csaba feje felett glória világítotthttp://www.life.hu/sztarok/20150826-vastag-csaba-xfaktor-gyoztes-enekes-feje-felett-gloria-vilagitott-egy-aruhazban-vasarlas-kozben.htmlAz X-Faktor győztese vásárlás közben vette észre, hogy feje fölött különös jel világít.TV + Sztárok--Újra képernyőre kerül Damu Rolandhttp://www.life.hu/sztarok/20150826-damu-roland-ujra-a-kepernyore-kerul-a-muzsika-televizio-fure-lepni-ihos-cimu-musorban-lesz-majd.htmlA börtönből szabadult színész a Muzsika Televízióban kapott feladatot, a hírt a Life.hu-nak is megerősítette a csatorna sajtóosztálya.TV + SztárokMTI/Lakatos Péter

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.