Gyászhír! Elhunyt az X-akták és a Lost 53 éves Emmy-díjasa

Forrás: MPSE -
halál baleset hangmérnök
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
53 évesen elhunyt a Lost és A célszemély hangmérnöke, Maciek Malish, akit az X-akták-ban végzett munkájáért két Emmy-díjjal is jutalmaztak.

Maciek Malish a kaliforniai Simi Valleyben biciklizett, amikor elütötték, a helyszínen életét vesztette. A sofőr utána egy motorost is elsodort, a 43 éves Jesse Cushman szintén meghalt - írja az LA Times. A kocsit vezető nőt kisebb sérülésekkel szállították kórházba az eset után.

Maciek Malish Forrás: MPSE

Malish 1987 óta dolgozott hangmérnökként különféle filmeken és sorozatokon, első tévés munkáját a The Wonder Yearsben kapta, ami után az L. A. Law következett. Később olyan szériákba segített be, mint a Kisvárosi rejtélyek, az Ügyvédek, az X-akták, az Ally McBeal, a Lost, az NCIS: Los Angeles vagy A célszemély.

Az X-akták-ban, a Millennium-ban és a Lost-ban nyújtott teljesítményéért összesen tízszer jelölték Emmy-díjra, az előbbi sorozatért 1996-ban és 1997-ben meg is kapta az elismerést, több kollégájával közösen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.