Bár közel 30 éve jó barátok, 10 éve nem is találkozott egymással Friderikusz Sándor és Varnus Xavér. Most azonban az orgonaművész lesz az Összezárva Friderikusszal című műsor vendége, és az is kiderül, mi volt a hosszű mosolyszünet oka. 

"Volt egy beszélgetésünk, amit még vitának sem mondanék: egy etikai kérdésben volt más a véleményünk, amit tetézett, hogy akkortájt mindketten hangulati romhalmazok voltunk. Azokban a napokban halt meg Sándor édesanyja, én is akkoriban vesztettem el egy fontos személyt az életemből, ráadásul, barátnak álcázva, egy hivatásos kútmérgező is tevékenykedett körülöttünk" - mesélte Xavér

"Bármennyire is jól hangzana, nem az adás felvételén beszéltünk először tíz év után, de valóban a műsor kapcsán ültünk le beszélgetni egymással először, csakhogy pár héttel korábban. Addig mindketten dacosan a másikra vártunk; én azt gondoltam, hogy ha már megbántott, akkor fizesse ő az első vacsorát" – tette hozzá az orgonaművész.